35481

Alább Varga Lajos, Olvasónk véleményét tesszük közzé az oktatásügy helyzetéről és jövőjéről.

Már az oktatásügyi kompetenciák átrendezésekor többé-kevésbé látható volt, hogy a települések nyakába varrtak egy többszörösen hálátlan feladatot. Egyrészt kevés polgármester volt olyan helyzetben, hogy szakmai ismerettel, tapasztalatokkal tudott volna eligazodni az ilyen feladatok között. Másrészt csúnya dolog volt, ahogy az iskolafenntartás anyagi feltételeit elintézték. A fejkvóta egy olyan rendszer, amit csak olyan közgazdász találhatott ki, akinek az iskolával kapcsolatos tapasztalatai a bizonyítványosztásig terjedtek. Ez az elégtelen tapasztalattal megáldott „szakember” egyszerűen nem volt abban a helyzetben, hogy belássa a különbséget két egyforma évfolyambeli tanuló költségével, ha a két intézmény alapvetően eltérő adottságok között gondoskodik tanulóiról. Tehát nyilvánvalóan az anyagi feltételek biztosításakor a fejkvóta szerinti rendszerben eleve olyan hiányosságok vannak, amelyek eredendően a fenntartóvá kikiáltott településeket hozzák egyenlőtlen helyzetbe. A hirtelenében fenntartóvá lett polgármester és testülete olyan gazdálkodási feladatot kapott, amit felénk úgy hívnak, hogy „nesze semmi, fogd meg jól!” Forgathatjuk bárhogy, akkor is csak az az eredmény jön ki, hogy bizonyos települések, ahová az államhatalom és a gazdasági vezetés éveken-évtizedeken át jelentősen beruházott – nos az ilyen települések egy ideig biztosan nevetve előteremtették a fejkvóta hiányainak befedésére való anyagiakat. Vajon mekkora az ilyen települések aránya? Biztos, hogy pl. a pártok politikai céljai szempontjából kulcsfontosságú nagy településeken kétszeresen előnyös helyzetben volt/van a település vezetése. Egyrészt van mozgástere, minek köszönhetően sokszor az intézmények fenntartásán felül, még a felügyelet ellátási problémáit is meg tudja oldani szakszerűen. Sajnos ugyanezt a települések nagyobb része önhibáján kívül nem tudja megoldani. S itt jön a kompetenciák elosztásának legkényelmetlenebb feladata, az intézmények bezárása. Ugyanis az a helyzet áll elő, hogy az állam nem tudja/nem akarja ellátni egyik alapvető feladatát, ám ennek következményeit nem az állami szervek viselik, hanem a helyi vezetés. Magyarán a Čaplovič- és Mikolaj-féle szélhámosok röhögve rábólintanak a pénzügyminiszter „takarékossági” intézkedéseire, mivel biztonságos távolságban vannak az iskolák bezárására kényszerülő polgármesterektől. Másik oldalról a polgármesterek is aránylag jól védve vannak, ugyanis kis szellemi megerőltetéssel is indokolni tudják, hogy ők önhibájukon kívül kényszerülnek bezárni az iskolát. Arról már ne is beszéljünk, hogy a település gazdasági és kulturális fejlődése egy ilyen iskolabezárással mekkora léket kap. Nos az így felmerülő problémákat csak a szellemileg erősen korlátolt vezető képzelheti úgy megoldani, hogy létesítsünk nagyobb létszámú osztályokat, mert akkor megtakaríthatunk pár pedagógust, pár termet s milyen jó lesz majd így nekünk. Erre nyilván azt kell válaszolni, hogy felkészült vezetőnk szálljon arra a villamosra, amelyik kiviszi a vasúti állomásra, s üljön föl egy olyan vonatra, amelyik elviszi egy kistelepülésre, méghozzá olyanra, ahol két náció él nagyjából egyenlő arányú megosztásban, s magyarázza el a település lakosságának, mekkora előny számukra a 35-40 fős osztályok lehetősége. Szerintem nem tenné zsebre a választ! Az ivartalanított marha lenne a legenyhébb minősítési alap, amit kivívna magának, teljesen jogosan. Sajnos az a helyzet, hogy ilyen és ehhez hasonló tartalmú írásokat a kompetenciák „előrelátó” elosztása óta folyamatosan írhattam volna, ám semmi értelme nincs Szlovákiában a kritikának, mert kevesen mérlegelnek észérvek alapján. Arra a pártra kell szavazni, akinek jó helyen vannak az emberei, akik elhitetik, hogy csak őrájuk van értelme voksolni – és a többség ezt el is hiszi, s ennek megfelelően cselekszik. Azt már csak kevesen látják be, hogy pontosan az ilyen „távirányított” cselekvésüknek köszönhetően van annyi szélhámos olyan helyen, ahol igazság szerint még takarítónő/éjjeliőr sem lehetne. A trükk az, hogy elég hosszú ideig kell élni, míg jön egy vihar, ami elsöpri a szemetet, mert vihar az biztosan jön, ám pontosan az oktatásügy teljesítményétől függ, hogy a vihar újabb szemetet rak le, vagy kitakarít. Kétségtelenül lennének problémák a központilag felügyelt szerveken keresztül működtetett rendszerben is, hisz négy évenként valószínűleg nagy lenne a nyüzsgés, ám egy kis előrelátással sok szélhámost parkolópályára állíthatna az ilyen rendszer, s már talán ez is indokolttá teszi minimum a mérlegelést. Valószínűen ki kellene vonni az oktatásügy felügyeletét az államapparátus irányítása alól, s attól való függetlenséget, valamiféle automatizmust kéne kialakítani. Az állam számára csupán azt kellene feladatként meghagyni, hogy biztosítsa a működtetés anyagi feltételeit pl. úgy, hogy törvény írná elő, hogy az állami költségvetés hány százalékát kell az oktatásügyre fordítani, s abból is milyen elosztásban az alapfokú oktatást végző intézmények számára, valamint a további szintek számára. Nyilván ez sem lenne teljesen tökéletes rendszer, ám a mainál s az elmúltnál is biztosan jobb lehetne. Természetesen kéne egy elég széles nyilvános fórum amelyben a végső döntés előkészítése és kidolgozása folyna, én ebből a pártokat kizárnám, mert korruptak és alkalmatlanok az általános értelemben hasznos döntések meghozatalára. Ennek és minden ehhez hasonló rendszernek a fenntartásában is pontosan a szükséges gazdasági teljesítmény fenntartását tartom a leggyengébb pontnak, mert az a költségvetésen keresztül továbbra is pártfeladat maradna, s ismerve a demokratikus rendszerek két válfaját , kimondhatjuk, hogy a pártrendszerek a korrupció melegágyai, ezért minimális lehetőséget kell meghagyni számukra. Elsősorban a gazdaság, az anyagiakkal való ellátás feladatát lássák el, lehetőleg jól, s csak akkor jussanak osztogatható javakhoz, ha valóban jól teljesítettek. Az ilyen rendszer jó működtetéséhez elsősorban az emberek általános erkölcsi normáinak kell megváltozni, ehhez viszont az kell, hogy minden káros hajtást ki kell irtani. Félreértés ne essék, nem biztos, hogy ehhez törvény és hatalom kell, talán elég, ha egy elég széles és eléggé elszánt és kitartó réteg veszi magának a fáradságot, s megpróbál könyörtelenül igazságot mondani. Amikor lesz ilyen réteg Szlovákiában, vagy bárhol, akkor várhatjuk, hogy a feladatok sokaságában az oktatásügy a neki megfelelő feltételek között fog működni. Hogy ez mikor jön el, azt nehéz megjósolni, mert az oktatásügy csak egy a sok hazugsággal teli terület között, ám talán az oktatásügy pontosan az egyike azoknak a területeknek, ahol kezdeni kellene igazat beszélni pártértekezletektől függetlenül/azok ellenében. Ha most valaki azt kérdezi tőlem, hogy alkalmasnak tartom-e az oktatásügyben jelenleg dolgozókat egy ilyen feladat elvégzésére, akkor azt válaszolnám, hogy nem kérdezgetni kell, hanem csinálni, persze az is igaz, hogy jól csak azt lehet csinálni, amivel kapcsolatban jó kérdéseket teszünk fel magunknak, s utána ezekre a kérdésekre tisztességes választ adunk. Tehát nyilvánvalóan sok a probléma pedagógus berkeken belül is, ám ha csak a magunk problémáit akarjuk megoldani a környező potenciális versenytársak kárára, akkor a rendszer hibáit mi magunk tartósítjuk, s a Fico-féle szélhámosok egy legyintéssel elintézik kampányukban a pedagógusok kritikai észrevételeit/javaslatait s azt követően kormányzásuk ideje alatt a terület problémáit, és soha nem fognak odavaló szakembert keresni a tárca élére, mindig beérik majd a Mikolaj- és Čaplovič-féle bábokkal, s bízvást várhatjuk, hogy nagy szakemberünk rövidesen rájön, hogy az internet világában nem kell tankönyvnek nevezett luxuscikk, mert abból a hülye is tud tanulni, meg tönkre is megy, vagy elavul idővel s kezdődik körülötte a cirkusz elölről, ehelyett elég a tankönykvóta töredékéből megfizetni egy-két programozót, akik a hálóra felrakják a tananyagot, azt aktualizálják, s felügyelik. Ilyen módon egy idő után majd iskola és pedagógus sem kell, mindenki egyéni úton tanulhat, csupán vizsgarendszert kell kiépíteni és fenntartani, ami sokkal olcsóbb, jobban korrumpálható, tehát ezt kell szorgalmazni. Remélem mindenki számára világos, hogy elgépiesedő társadalmunkban az ilyen rendszer a közösség gondolatának kiirtását hozza eredményül. Miért jó ez? Mert az atomizált társadalom kirablása, terrorizálása sokkal könnyebb, mint az erős közösségekből álló, kapcsolatokkal jól átszőtt társadalomé. S ha a fiatalok folyamatosan olyan környezetben nőnek fel, ahol az én az egyetlen szempont, ott rövidesen megszűnik a mi/miénk értelme, kiürül annak tartalma és a sok önérvényesítő ént a pátok játszva elkormányozgatják, miközben néhány szélhámos énje rendkívüli kivételeket/kiváltságokat mondhat magáénak s jókat röhög a többség kisebb-nagyobb gondjain.

Varga Lajos, Felvidék.ma