bj mkp ujnev

Az MKP szeptember 22-i kongresszusa Magyar Közösség Pártjára változtatta a párt nevét, melyet azóta a belügyminisztérium is beregisztrált. A névváltozás fogadtatásáról Berényi József pártelnök nyilatkozott.

– A tagság eddigi tapasztalataim alapján egyértelműen pozitívan fogadta a névváltoztatást, de sok helyütt szembesültek már azzal is, hogy jelentősen egyszerűsödött a döntéshozatal, gyorsabban jutnak eredményre alapszervezeteink az új szabályok szerint, mint korábban.
– Az új név, a Magyar Közösség Pártja pontosabban fejezi ki politikai tömörülésünk szándékait és céljait, nevezetesen azt, hogy politikánkkal elsősorban a magyarság igényeit kívánjuk kielégíteni, illetve Dél-Szlovákia érdekeit képviselni, párhuzamosan megváltunk a koalíciós párt névtől, illetve meghatározástól, amely az elmúlt évek eseményeinek hatására tartalmatlanná, politológiailag értelmezhetetlenné vált. Vagyis egyértelműbb, kifejezőbb a párt új neve, ugyanakkor a betűszó meghagyásával a folytonosságot is ki tudjuk vele fejezni. Az alapszabály módosításával pedig nyitottabbá vált a párt, gyakorlatilag minden korlátok nélkül tagja lehet bárki, aki céljainkkal, szándékainkkal azonosul és kész azokért dolgozni, de rugalmasabbá, átláthatóbbá és áttekinthetőbbé is, hiszen jelentősen egyszerűsödtek a döntéshozatali mechanizmusok az alapszervezetekben és a párt különböző szerveiben egyaránt. Én bízom abban, hogy a változások már most, az október 27-ei időközi polgármesteri választásokon megmutatkoznak: öt településen indul jelöltünk, mindegyikük szakmailag és emberileg is felkészült a poszt betöltésére, remélem, a választók azt is jutalmazzák majd, hogy immár egy nyitottabb, modernebb, rugalmasabb MKP nevében szólítják meg őket programjaikkal.

December 8-án Érsekújvárott tartja újabb, ezúttal tisztújító közgyűlését az MKP. Ezzel kapcsolatban Berényi József a párt közlönyében, a napokban megjelent MKP-Hírvivőben így fogalmazott: “Ami az elnökválasztást illeti, csak korábbi véleményemet tudom megismételni: önjelölt semmiképpen nem szeretnék lenni, úgy gondolom, felesleges bárkinek bármilyen posztot megcélozni, amennyiben nem élvezi a tagság bizalmát. Jelölésre a járási konferenciák jogosultak, október 25-e és november 24-e között valósulnak meg ezek a tanácskozások. Amennyiben jelölnek, amennyiben érezni fogom a tagság támogatását, megköszönöm a bizalmat és megmérettetem magam, amennyiben a járási küldöttek másként döntenek, azt is el fogom fogadni”. (sz-e)

{iarelatednews articleid=”36239,36186″}