35844b

Robert Fico szlovák miniszterelnök október 2-án Pilisszentkereszten Orbán Viktor magyar kormányfővel közösen nyitotta meg a Pilisi Szlovákok Központját. 

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy ma a szlovák-magyar határon átlagosan 24 kilométerenként – összesen 28 helyen – van összeköttetés, a cél azonban az, hogy körülbelül 7,5 kilométerenként – 90 helyen – legyen közúti kapcsolat Magyarország és Szlovákia között. Ez gazdasági szempontból is rendkívül fontos, hiszen a határ két oldalán – 15-15 km-es sávban – összesen csaknem ezer települést és több mint 2 millió embert érintenének a fejlesztések.
A pilisi szlovák ház átadását nemzetpolitikai sikernek nevezte a magyar kormányfő. Orbán beszédében elmondta, hogy a magyar kormány arra törekszik, hogy a szlovák kisebbség otthon érezhesse magát Magyarországon, és azt szeretné, ha a szlovákiai magyar kisebbség is otthon érezné magát Szlovákiában.
Közép-Európa előtt nagy jövő áll, ha a magyarok, a szlovákok és a térség többi nemzete a mostanihoz hasonló együttműködések sokaságát valósítja meg főként a gazdaság, a közlekedés, az energiaipar és a kultúra területén – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Robert Fico azt emelte ki, hogy Szlovákiának fontos érdeke, hogy jószomszédi kapcsolatot ápoljon Magyarországgal, és ehhez a kisebbségek is hozzájárulhatnak. Az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásról elmondta, hogy áttekintették a két ország közötti együttműködés területeit. A gazdasági válság megoldásában az országok eredményesebbek, ha együttműködnek, hangsúlyozta Fico.

Pilisszentkereszten ez év nyarán írták alá a  Pilisi Szlovákok Központjának befejezését garantáló megállapodást. A megállapodást Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára, Fuzik János, a működtető Országos Szlovák Önkormányzat elnöke és Igor Furdík, a Határon Túli Szlovákok Hivatalának elnöke látták el kézjegyükkel.

Az eseményen Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, a szlovák és a magyar kormány ígéretei nem üres szavak voltak, valódi tettek követték, így felépíthették “Magyarország minden szlovákjának a házát”. A munkálatok alatt mindkét országban kormányváltás volt, de mindegyik támogatta a projekt megvalósítását – emlékeztetett. Hozzátette: továbbra is kérik mindkét kormány nagyvonalú támogatását.
Demjén Tamásné, a pilisszentkereszti szlovák önkormányzat elnöke köszönetet mondott Robert Ficónak, amiért elsőként nyújtott pénzügyi segítséget a központ felépítéséhez, továbbá a magyar kormánynak, amiért anyagilag is támogatta az ügyet. Mint minden kisebbségnek, olykor a magyarországi szlovákoknak is szükségük van segítségre – fogalmazott.
A 2300 lakosú Pest megyei Pilisszentkereszt – szlovákul Mlynky – az ország egyetlen olyan települése, ahol a szlovákok többséget alkotnak, a lakosság 54 százaléka vallja magát szlováknak.
2008 márciusában a település képviselő-testülete arról döntött, hogy másik épületbe költöztetik a szlovák kisebbségi önkormányzat irodáját. Az ügyből politikai vita kerekedett Magyarország és Szlovákia között, végül 2008 júniusában állapodott meg az akkori magyar Miniszterelnöki Hivatal és a szlovák országos kisebbségi önkormányzat egy új regionális központ megépítéséről, amelyre a kabinet 80 millió forintot ajánlott fel az Országos Szlovák Önkormányzatnak, és a szlovák kormány is jóváhagyott egy ugyanakkora összeget erre a célra.
A szlovákok pilisszentkereszti kulturális központjának alapkövét 2010. április 21-én tették le, majd az év decemberében Orbán Viktor magyar és Iveta Radicová akkori szlovák kormányfő megegyezett, hogy mindkét kabinet megemeli – a magyar fél 46 millió forinttal, a szlovák 160 ezer euróval – a pilisszentkereszti Szlovák Közösségi Ház építésének eredeti költségeihez való hozzájárulását.

Visszatekintés
Pilisszentkereszt lakosságának több mint fele szlovák nemzetiségű, és 1994 óta működik szlovák kisebbségi önkormányzat a településen. A helyi önkormányzat és a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat 1997-ben kötött megállapodást a Szlovák Ház használatáról, melyet az ott működő szlovák nemzetiségi szervezetek 2008 márciusáig közösen használtak. Ekkor – a település önkormányzati határozata alapján – a szlovák szervezetek elvesztették korábbi kizárólagos jogosultságukat az épület használatára. A magyar és a szlovák kormány az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) bevonásával döntött egy új épület megépítéséről. A magyar kormány összesen 126 millió forinttal támogatta a Pilisi Szlovákok Központja megépülését és vállalta továbbá, hogy még három éven keresztül évi négymillió forinttal járul hozzá a működtetéséhez. A szlovák fél 492 ezer euróval szállt a projektbe.

FN, BGy, MTI, Felvidék.ma

Kép: MTI

{iarelatednews articleid=”34885, 35193, 35839″}