35904

Az ideológiamentes – technokrata vagy pragmatikus – politikai csoportosulások jellemzője, hogy folyamatos átváltozásban vannak. Amikor a Most – Híd megalakult, legelső élharcosa nem titkolta: a gazdag emberek pártját hozzák létre.

Rövid fennállása alatt kiderült, hogy soraiban – korábbi pártállásukra való tekintet nélkül – főként vállalkozók és az állammal valamilyen üzleti kapcsolatban álló emberek vannak. A Polgári Konzervatív Párt (OKS) rövid intermezzójától eltekintve, a Most-Híd soraiban megjelentek a Rudolf Schuster államfő pártját (SOP) megjárt, majd Pavol Ruskóhoz (ANO) átigazolt személyek, de – ha parlamenti szinten nem is mindig – különböző állami vállalatok és hivatalok vezetésében a mostani kormánypártból kikopott – vagy gyanús ügyletek miatt kirostált – emberek is.

Arra számítani, hogy a pártalapítók hosszú távon kitartanak a „megbékélés pártja” mellett puszta emberbaráti elkötelezettségből, bizarr ötletnek bizonyult. Hogy a Most-Híd két volt magyar képviselője, Vörös Péter és Pfundtner Edit kilépett a csoportosulásból, megérthető; a rövid Radičová-éra alatti politikai megnyilvánulásaikból kitűnt: nekik a politika nem puszta bizniszt jelentett. És eltántorognak lassan a szlovákok közül is számosan. Jozef Letko, a párt trencséni megyei elnöke unta meg elsőként a „megbékélést”, és távozott. A zsolnai díszhidas – a magyar médiában agyonajnározott magyar-szlovák (valójában kisebbségi lengyel) házaspár férfitagja – köddé vált, és most az i-re a pontot Renáta Lenártová, Kassa alpolgármestere tette fel. Ráadásul: Igor Sidor, a megyei pártfrakció vezetője és a megyei pártszervezet alelnöke helyesli ezt a lépést. És ahogyan a Kassai Korzár napilapnak elmondta: már ő maga sem dolgozik a pártban, azt hogy tag-e még, később árulja el. Az ötfős kassai Most-Híd frakció tagjai közül rajtuk kívül Stanislav Kočiš és Katarína Dudíková – saját bevallása szerint – soha nem is volt tagja a pártnak.

Lenártová és Sidor egyelőre hallgat arról, hogy később belép-e a Smerbe, ahogyan az is titok még, az alpolgármester leváltását javasolni fogja-e az a párt, amelynek színeiben a posztra került. A főpolgármester és a Smer frakciója nem lát okot a változtatásra, s ha a fenti tényeket végiggondolja az ember, nem is nagyon van miért elmozdítani Lenártovát. És ha még a Most-Híd országos vezetésének magatartását is hozzávesszük – félig kormányban, félig ellenzékben – , azon sem lehet csodálkozni, hogy a tagság pragmatikus része elkezdte a saját útját járni.

-ngyr-

{iarelatednews articleid=”35870″}