36039b

 Répás Zsuzsanna október 13-án Budapesten köszöntötte a Collegium Talentum idei elsőéveseit, hangsúlyozva a tehetséggondozás jelentőségét. A szervezet tevékenysége a komáromi Selye János Kollégium fizikai, szellemi infrastruktúrájára épül, vezetését nyolc határon túli magyar akadémikus alkotta igazgatótanács látja el. 

A Collegium Talentum a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája részeként működő önálló elitképző szervezet, megalapításáról a főiskola szenátusa döntött 2010 júniusában. Egy láthatatlan kollégium típusú intézmény, célja, hogy a határon túli 30 ezer magyar egyetemista legtehetségesebbjei közül évente felkaroljanak 30-at, és három éven át támogassák magas színvonalú képzésüket.

A 2012/13-as esztendő elsőéveseit Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár október 13-án köszöntötte Budapesten. 

Répás Zsuzsanna a külhoni magyar egyetemisták számára meghirdetett Collegium Talentum program céljai közül kiemelte a normák elsajátítását, az identitás továbbörökítését és a versenyképes tudás megszerzését. A helyettes államtitkár azt mondta: a nemzetpolitika az oktatás területén két célt tűzött ki: a magyar nyelvű oktatás kiterjesztését és minőségének megerősítését. A versenyképes tudás megszerzéséhez azonban az intézmény léte önmagában nem elégséges, fontos, hogy a tartalom is megfelelő legyen – közölte, hozzátéve: a Collegium Talentum ezt sajátosan valósítja meg, nem a keretre, hanem a tartalomra koncentrál.

Szólt arról, hogy a nemzetpolitikai stratégia külön figyelmet fordít a tehetséggondozás kérdésére. A tehetséges fiatalok tudásának kiteljesedése hozzájárul a magyarság kulturális és gazdasági potenciáljának megerősödéséhez – jegyezte meg.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyarság gyarapodása csak együttes munkával lehetséges. Azt mondta, az új alaptörvény a kölcsönös felelősség viselése mellett a világ magyarságának közös hitvallását is tükrözi, definiálva, hogy szerződés van múlt, jelen és jövő magyarjai között.
Az ifjúságnak szüksége van perspektívára, egy biztos képre, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a jövőről való közös gondolkodáshoz legyenek találkozási pontok, olyan közegek, ahol a fiatalok megélhetik identitásukat, részt vehetnek a magyar közösségi életben – fogalmazott Répás Zsuzsanna.

A Collegium Talentum ösztöndíjasai és tutorai: ITT

MTI, kormany.hu nyomán Felvidék.ma