36226

 Nem maradt szlovák visszhang nélkül Tamás Ilonka néni Magyar Becsület Renddel való kitüntetése. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) Orbán Viktor beszédét provokatív támadásnak, a trianoni békeszerződés érvényessége megkérdőjelezéseként értékelte. A díjátadást bohózatnak nevezte.

Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt első alelnöke a Tasr hírügynökségnek úgy fogalmazott, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvény a magyar-szlovák kapcsolatok aknamezeje, ahol rendszeresen felrobban egy bomba. Majd hangsúlyozta: „Még ha a magyar nemzet érdekében tett rendkívüli cselekedetekért adott díj egy bohózat is, másodlagosan azt mutatja, hogy a kettős állampolgársággal a magyaroknak irredenta, propagandisztikus céljaik vannak” – mondta Rafaj.
Rafaj szomorúnak nevezte, hogy Szlovákia egykori tanítónője „hagyta magát elcsábítani a nagymagyar propaganda által”. Rafaj nem hagyta szó nélkül, hogy a díjátadás és a beszédek alkalmával úgy Ilonka néni, mint Orbán Viktor rendszeresen a Felvidék szót használták. Rafaj szerint ezzel ignorálják a történelem utolsó két évszázadát. Sőt Rafajt mindezek a történések „a feszültség gerjesztés jugoszláv forgatókönyvére” emlékeztetik. A szenvedélyek manipulatív szítása miatt Rafaj komolyan veszi a dolgot. és az SNS a szlovák intézményektől is megfelelően reakciót vár.
Eddig más intézmény, párt és szerveződés nem reagált hasonlóan az eseményre.

Tamás Ilonka néni Budapesten október 23-án, a nemzeti ünnep alkalmából egy frissen alapított kitüntetést, a Magyar Becsület Rendet vette át a Parlament Munkácsy termében Áder János államfőtől, majd Orbán Viktor miniszterelnök Kossuth téren elhangzott ünnepi beszéde előtt szólt a több mint 400 ezres tömeghez.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36199″}