35858

 Léván és Zselízen több éve zajlik a közösségi élet szervezése a helyi Magyar Házban. Léván a Reviczky polgári társulás, Zselízen a Csemadok városi szervezete az épület működtetője, a rendezvények szervezője.

Mindkét helyen magyarországi támogatásból sikerült megvásárolni a házat, és azóta önerőből igyekeznek fenntartani. Az elmúlt hétvégén mindkét házban karbantartás, takarítás, javítás zajlott.
A lévai Reviczky Társulás elnöke, Wirth Jenő a tél beköszöntét megelőző karbantartási munkára invitálta a tagságot és a szimpatizánsokat. Szeptember 29-én és október 1-jén is dolgoztak a házon, mert a javításokat, amit csak lehet, önerőből igyekeznek megvalósítani. Az integrált térfigyelő és riasztórendszer telepítését végzik, mert sajnos gyakori a rongálás. A legutóbbi gyújtogatás után az épület homlokzatának kijavítását, újrafestését a nyár folyamán szintén önerőből és lelkes szponzorok támogatásával oldották meg. A ház fölötti új utcai világítótest üzembe helyezését a városházán sikerült kieszközölni. Viszont a tömör ajtók cseréjére és az elöregedett kazán cseréjéhez még várják a felajánlásokat. Wirth Jenő külön köszönetét fejezte ki Sejli Csabának, Mészáros Lajosnak, Molnár Jenőnek és Ürge Évának, aki az utóbbi időben legtöbbet segítettek. Örömmel számolt be arról is, hogy megoldódott az internetezés a házban, a Szövetség a Közös Célokért társulásnak köszönhető, hogy szélessávú internet működik a házban, ezzel összefüggésben változik a Reviczky Társulás e-mail postafiókja: reviczky.lv@gmail.com 

Melczer Gábor, a Csemadok elnöke szervezésében a nyár folyamán Zselízen szintén több alkalommal tartottak brigádot, nagy erővel zajlik a tereprendezés. Ezekben a napokban is folyik a lépcsők kialakítása és az udvar rendezése. Alkalmanként 5-10 személy kapcsolódik be a munkába, a szervezők várják további segíteni szándékozók jelentkezését. A Csemadok Zselízi Alapszervezete e-mail postafiókja: csemadok@helium.sk

Kalló Ágnes, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35750,35266,35777,35716,35469″}