36128

Hazardírozás az ellenzék szerint a hazárdjátékokról és nyerőgépek üzemeltetéséről szóló törvény fellazítása, ennek ellenére a kormánytöbbség második olvasatba utalta a jogszabályt.

Bár maga az előterjesztő, Peter Kažimír pénzügyminiszter is beismerte, nem igazán ért egyet azzal, hogy a községekben és városokban a nyerőgépek üzemeltetését a jövőben csak helyi népszavazáson lehessen megtiltani, az általános vitát lezáró felszólalásában már visszavonta ezt a kijelentését. Arra hivatkozott, hogy ha nem lesz lehetőségük az embereknek helyben és legálisan „félkarúzni”, a hazárdjátékok illegális formáját fogják gyakorolni, amelyből a közköltségvetéseknek semmi hasznuk (adó- és illetékbevételük) nem lesz.
A második Dzurinda-kormány megbízatási idejének végén a kereszténydemokrata képviselők kezdeményezésére megszigorított hazárdjáték-törvény sok vitát gerjesztett, mégis többségi támogatást kapott, mert ezáltal a helyi önkormányzati képviselőtestületek megtilthatták a nyerőgépek üzemeltetését területükön, ezzel elejét vehették, hogy a szociális segélyüket eljátsszák egyesek, hogy terjedjen az uzsorázás és az erőszak az így keletkező tartozások miatt, illetve a játékfüggőségnek is gátat akartak vele vetni. Most azonban minden fillérre szüksége van az államkasszának, így a játékgépek visszatérhetnek a településekre, az eddiginél jelentősen nagyobb illeték és adó fejében.
A parlament módosította a hulladéktörvényt is, beépítette bele a kötelező európai irányelveket, amelyek miatt az Európai Bizottság már feljelentette Szlovákiát a luxemburgi bíróságon. A jövőben így kötelező lesz működtetni az újrahasznosítási alapot, több, eddig szemétként kezelt anyag is kikerül a kommunális hulladék kategóriájából és kötelezően újrahasznosításra kerül. A cél, hogy Szlovákia is kevesebb szemetet termeljen, mint eddig. Szigorodnak a veszélyes hulladékok összegyűjtésének és tárolásának feltételei, így elsősorban a vállalkozói szféra teendői és költségei emelkednek majd az új szabályok életbe léptetését követően. A jogszabályba bekerült a színes fémek és csatornatetők felvásárlásának szigorítása is, tekintettel az utóbbi időben megszaporodott lopásokra, és az lefedetlen aknákban elszenvedett életveszélyes sérülések sorára.
Mikuláš Huba (OĽaNO) módosító javaslatait, melyek a természetvédelemmel kapcsolatos speciális kérdésekre vonatkoztak, nem kapták meg a szükséges támogatást.
A plénum a pénzügyminiszter készpénzfizetést korlátózó és adótörvény-szigorító előterjesztéseivel is foglalkozik, amelyek célja, hogy minél nagyobb mértékben be lehessen hajtani a különböző adókat.

Felvidék.ma, -ngyr-

{iarelatednews articleid=”29381″}