gasparovic 3

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) eperjesi megyei szervezetének vezetője aláírásával ellátott levélben jutalmakat helyeztek kilátásba Gašparovič győzelme esetén.

Ivan Gašparovič 2009-ben a köztársasági elnökválasztás második fordulójában Iveta Radičovával küzdött meg az államfői tisztségért. Ekkor íródott a topky.sk internetes portál birtokába jutott levél. Anton Korba, az SNS akkori megyei vezetője a polgármestereknek azt ígérte, ha a “helye jelölt” mellett kampányolnak, fáradozásuk meg lesz jutalmazva. A belügyminisztérium tájékoztatta a portált arról is, hogy az üggyel foglalkozni fog a Korrupcióellenes Hivatal is.
A levél ugyan nem említ konkrét nevet, de a helyes választást az olyan személyben látja, akinek “nemzeti, keresztény, szociális érzései vannak”.
A kilátásba helyezett jutalom pedig autó, motorkerékpár, televíziókészülék, házimozi. Korba a portálnak elmondta, nem emlékszik a levélre, de annak létezését nem is vonta kétségbe. A portál felhívja a figyelmet arra, hogy a belügyminisztérium szerint a levél”a választási korrupció bűncselekmény lehetséges gyanújának jeleit mutatja”. A levél szerint Gašparovičot is meghívták az akció kiértékelésére.
Az államfő jelenleg Bosznia Hercegovinában tartózkodik, szóvivője, Marek Trubač nem kívánta egyelőre kommentálni a hírt. A köztársasági elnök munkanaplója szerint azonban 2009. június 3-án Gašparovič éppen abba a Pavlovce-Podlipníky községbe tett látogatást, ahol Korba felhívásának eredményét értékelték ki.
Ha beigazodik a gyanú, Gašparovičnak abból nem lesz gondja. Csak annak, aki szavazatvásárlást követett el.