30868

A Pozsonytól mintegy 20 km-re fekvő, Hainburg melletti ausztriai Németóváron – Bad-Deutsch Altenburgban -, 2004 óta rendszeresen megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről.

Az esemény szervezői között van a bécsi Europa Club, a Csemadok Pozsonyi Területi Választmánya is. Idén, november 10-én gyűltek össze az emlékezők a németóvári Mária templomban, melyet Szent István királyunk alapított az 1028-as esztendőben. Ez a terület abban az időben ugyanis Szent István birtoka volt, amit a temetőben feltárt magyar sírok is igazolnak. A román kori templomba gyűlteket Smuk András, az Europa Club elnöke köszöntötte, mint a hármashatár közelében, Németóváron, három régió, Magyarország, Ausztria és Felvidék magyarjait. Szólt az egybegyűltekhez a község alpolgármestere is, illetve a Csángóföldről származó, Németóváron szolgáló Bálint Pál lelkiatya.
Az ünnepi ökumenikus szentmisén először Parák László vágsellyei esperesplébános szólt hozzánk. Jégh Izabella (Csemadok) Szentleckét olvasott Szent Pál apostol leveléből. Karvansky Mónika bátorkeszi származású, a bécsi magyarok között szolgáló lelkésznő emlékezett az 56-os elesettekről. Kiss Miklós mosonmagyaróvári evangélikus esperes is szólt ez emlékezőkhöz. Az ökumenikus istentisztelet része volt Maczkó Mária Emerton és Magyar Örökség-díjas énekművész fellépése. Felcsendült néhány dal erejéig a dunaszerdahelyi Szent György Kórus hangja is. Az emlékezés az istentisztelet után – mely a Himnusz közös eléneklésével zárult – a templom mellett lévő temetőben folytatódott, az 56-os elesettek jelképes sírjánál. Itt az erdélyi Németh Csaba olvasta fel Tőkés László európai parlamenti képviselő üdvözletét. Tóth Sándor történész Árpád fejedelem sírjáról szólt, amely a hagyomány szerint a környéken található.
Az 56-osoknak emléket állító kopjafánál elhelyeztük az emlékezés virágait, majd meghívást kaptunk Szalay-Bobrovniczky Vince, bécsi magyar nagykövet megvendégelésére a gyógyfürdő színháztermébe, ahol a rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult.

Zilizi Kristóf