36421

A Közegészségügyi Hivatal ellenőrzéseket végzett országszerte. Lenka Skalická, a hivatal szóvivője elmondása szerint 214 ellenőrzést végeztek el és 134-ben hiányosságokat tapasztaltak, ami az összes étterem 76 százalékát jelenti.

Az ellenőrzés elsősorban a higiéniai szabályok betartásának ellenőrzésére, az élelmiszerek tárolására, valamint az ételek minőségére irányult. Megvizsgálták például a személyzet személyi higiéniáját, engedélyeiket, az étel származását, valamint az alapanyagok lejárati idejét is.

Minden ázsiai étteremben ellenőriztek, beleértve a kínai, indiai vagy koreai éttermeket is. A legnagyobb összegű helyszíni büntetéseket Pozsony megyében, a legtöbbet Nyitra és Nagyszombat megyében osztották ki. Emellett 32 esetben közigazgatási eljárásban büntetik majd az éttermeket, hármat pedig azonnal be is zártak, melyek Dél-Szlovákiában találhatóak. Ezek a dunaszerdahelyi Istanbul étterem, a rimaszombati Hanoi, és a kassai Ázsiai Bisztró.

A leggyakoribb hiba a higiéniai követelmények elhanyagolása volt. Gyakran találkoztak az ellenőrök szennyezett munkaterülettel és a személyzet higiéniájával sem volt minden rendben. Sokszor előfordult, hogy a személyzet nem rendelkezett megfelelő engedélyekkel, és az étellel való manipulációval is gond volt. Olyan is előfordult, hogy már kiolvadt húst fagyasztottak újra. Skalická hozzátette: sok étteremben nem megfelelő a fertőtlenítés sem. Elmondása szerint a legnagyobb problémát a kommunikációs akadály jelentette, mivel kevés étteremben dolgozik olyan személy, mely megfelelően beszéli a szlovák nyelvet.

BB, Felvidék.ma