36730

 A tájértékvédelem területén dolgozó térségbeli szervezetek és magánszemélyek 2012. november 24-én az ipolyszalkai tájházban találkoztak, hogy egyeztessék és összehangolják jövőbeli tevékenységeiket.

A Magosfa Alapítvány 2011 tavaszán indította el a „Fogadj örökbe egy tájértéket!” programot az Alsó-Ipoly mentén. Ebben az évben az Ipoly Menti Kulturális és Turisztikai Társasággal partnerségben elkészült a térség magyar és szlovákiai oldalán lévő 11-11 település tájértékeinek leltára, és a napokban megjelent a tájértékeket bemutató kiadvány. 
Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van. Egyes szakértők szerint a rendszerváltás óta a tájértékek egyharmada elpusztult. Ugyanakkor az értékek védelme alapvető fontosságú, minden helyi lakos, önkormányzat, vállalkozó érdeke. A tájértékek megőrzése, bemutatása jelentős szerepet tölthet be a honismeret tanításában, helyi identitás erősítésében, hagyományok ápolásában, egy-egy adott település, térség turisztikai vonzerejének kialakításában.
Felismerve az Alsó-Ipoly mente tájértékei megőrzésének gazdasági, környezetvédelmi, kulturális és oktatási szempontú fontosságát, a Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány 2011 tavaszán elindította a térségben a „Fogadj örökbe egy tájértéket!” programot. A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásának köszönhetően a program idén tizenegy szlovákiai településsel bővült. Az ipolyszalkai (Salka) székhelyű Ipoly Menti Kulturális és Turisztikai Társasággal együttműködésben Ipolyvisk (Vyškovce nad Ipľom) és Helemba (Chľaba) közötti falvak tájértékeinek felmérése zajlott ez év nyaráig, párhuzamosan a 11 magyarországi település tájérték kataszteri munkálataival.
A felmérés eredményeit és a települések múltját közérthető stílusban bemutató magyar és szlovák nyelvű 80 oldalas könyv, „Az Alsó-Ipoly mente tájértékeinek képes kalauza” címmel a napokban jelent meg. A kiadványt a térség polgármesteri hivatalai, könyvtárai, iskolái számára a Magosfa Alapítvány eljuttatja, továbbá az érdeklődők hozzájuthatnak az Alapítvány címén.
A program következő lépéseként, 2012. november 24-én, a két partnerszervezet hálózatépítési találkozót szervezett az ipolyszalkai tájházban mindazok számára, akiknek fontos a tájértékek megőrzése, és azért tenni is hajlandóak.
„A megbeszélés célja egy olyan informális hálózat felállítása szakértők, civil szervezetek és helyi lakosok bevonásával, amely segíti a konkrét tájértékvédelmi munkák megszervezését, és hatékonyan hozzájárul a tájértékek megóvásához. Számítunk a turizmusfejlesztésben érintettek közreműködésére is, hiszen a tájértékek jelenléte, állapota alapvetően meghatározzák a térség iránti érdeklődést, az Alsó-Ipoly mente turisztikai vonzerejét” – mondta Dikácz Zsuzsanna, az Ipoly Menti Kulturális és Turisztikai Társaság elnöke.
„Szervezeteink nem csak felmérés és bemutatás útján kívánják a segíteni a tájértékek megőrzését, hanem konkrét beavatkozásokat is végzünk. Szlovákiai partnerünk két hagyományos népi stílusú házat mentett meg az enyészettől. Az egyik épület, az ipolyszalkai tájház mára a hagyományőrző tevékenységek meghatározó központja lett a térségben. Alapítványunk Cserge-malom romjainak feltárásával, pihenőhely kialakításával és az évenként megrendezett Ipolytisztítási akciókkal járul hozzá a konkrét értékmentéshez.” – tette hozzá Kelemen Zoltán, a Magosfa Alapítvány elnöke.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36317,35959,13967,3607″}