36379b

 A helyi önkormányzat szervezésében 2012. november 4-én méltóságteljes megemlékezést tartottak a hősök emlékművénél az I. és II. világháborúban elhunytakról. (+Képek)

A megemlékezés a Szózat éneklésével kezdődött, majd Uhrin Szimona szavalatát, és Rédly János  az Ipolysági Bartók Béla Művészeti Alapiskola tanárának   hegedűjátékát hallgathattuk.
Ünnepi beszédet mondott Bengyík Márta az Ipolysági Honti Múzeum munkatársa. Felidézte, hogy  a két világégésben összesen 32  ipolybéli honvéd vesztette életét, örökre itt hagyták családjukat, jelöletlen tömegsírokban fekszenek, a krónikákból és elmondásokból is csak hiányos értesüléseik vannak a hozzátartozóknak. Nem tudják hol vannak eltemetve, milyen megrázó körülmények között vesztették életüket.
A katolikus egyház részéről Krizan Marian atya megemlékezésében elmondta, hogy a hatalom iránti vágy szomorúságot és értelmetlen halált okozott ártatlan embereknek.
A református egyház részéről Ambrus Erika tiszteletes asszony  a vigasztalásról és  együttérzésről szólt. Kalamér Cynthia szavalata után Rédly János tette még meghittebbé a megemlékezést. Szkladan Irén polgármester asszony az elmúlt évben elhunytakról emlékezett meg, majd elhelyezték az emlékezés virágait az emlékműnél.  Az ünnepi megemlékezés a Himnusz éneklésével zárult.

További képek a Képgalériánkban tekinthetők meg.

Kalló Ágnes, Felvidék.ma