36694

Tizedik alkalommal szervezi meg november 24-én a Komáromi Református Egyházmegye az alapiskolások bibliaismereti versenyét, melyre hagyományosan az idén is Martoson kerül sor.

A megmérettetésbe, melyre Noé történetéből kellett felkészülni, tizenkilenc gyülekezetből több mint kétszázan jelentkeztek be. Az idén a dunamocsi, búcsi, szentpéteri, csallóközaranyosi, ekeli, párkányi, kamocsai, gútai, komáromi, bátorkeszi, megyercsi, farkasdi, deáki, martosi, imelyi, perbetei, hetényi, marcelházi, madari hittanosok mérettetik meg magukat. A verseny szombaton reggel kilenc órakor kezdődik a református templomban Dobai Sándor esperes és Szénási Szilárd martosi lelkipásztor köszöntésével. Édes Ákos deáki beosztott lelkipásztor áhítatát énektanulás követi, majd a versenyzők három korcsoportba való besorolása és a szabályok ismertetése után kerül sor a feladatlapok kitöltésére.

A válaszok értékelése alatt Écsi Gyöngyi hetényi beosztott lelkipásztor énekes és játékos programjába kapcsolódhatnak be a résztvevők, ami Szénási Lilla martosi lelkipásztor rajzos evangelizációjával folytatódik.
A verseny kiértékelésére, az oklevelek, ajándékok és díjak átadására a református templomban kerül sor, majd imádsággal és áldással zárul a rendezvény.

A bibliaismereti verseny ötletadója tíz évvel ezelőtt a Bátorkeszin szolgáló lelkészházaspár, Czinke Zsolt és Czinke Tímea volt. Ők vetették fel, hogy mivel a jókai Missziós Központ három egyházmegyét átfogó (pozsonyi, komáromi és barsi) bibliaismereti versenyén egyházmegyénket évről évre több gyülekezet is képviseli, érdemes lenne megszervezni egy saját, az egyházmegyén belüli megmérettetést. Az elképzelést 2003-ban a tavaszi egyházmegyei közgyűlés is támogatta. Helyszínül Martost választották, ahol református egyházi alapiskola működik, azóta is ez az oktatási intézmény ad otthont a bibliaismereti versenynek.

Reformata