37004g

Pozsonyban a gazdák tiltakoztak a mezőgazdasági támogatások egyenlőtlen feltételek ellen, ezért trágyát szórtak az Európai Bizottság pozsonyi képviselete elé.

A gazdák szerint a trágya olyan, mint az Európai Unió ígéretcsomagja: bűzlik. Patasi Ilona, az agrárkamara vezetője elmondta, az EU ígéretei ellenére sem számolták fel az egyenlőtlenségeket az agrártámogatások megítélése terén. A 2014-2020-as költségvetési időszakban Szlovákia más országoknál kisebb támogatást kap, még Görögországban is nagyobb támogatásban részesülnek a gazdák.
Az Európai Bizottságban nem emlékeznek ilyen ígéretre.
Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter a helyszínen találkozott a tüntetőkkel, akik körülbelül háromszázan lehettek. Biztatta a gazdákat, hogy Szlovákiában is javul a helyzet, és hasonló szintű támogatásban részesülnek majd a gazdák, mint a környező országokban. Fico kormánya arra törekszik, hogy 2014-2220 között 470-500 millió euróval kapna nagyobb támogatást a szlovákiai mezőgazdaság, azt még nem tudni, hogy honnan tervezik ezt a többletet előteremteni.