34790

A Szlovák Püspöki Konferencia szerint a leváltott Róbert Bezák volt nagyszombati érseknek bocsánatot kellene kérnie Vatikántól.

A katolikus egyház nehezményezi, hogy Bezák a sajtónak ad nyilatkozatokat leváltása hátteréről. Róbert Bezák azonban továbbra sem rejti véka alá véleményét, és a szlovák TA3 hírtévének és a Markíza kereskedelmi televíziónak is nyilatkozott. Úgy véli, a sajtónyilvánosság kerülése a volt pártállam titkosszolgálati, az egykori “estébés” módszereket idézi. Emlékeztetett arra, hogy Jézus is kijárt a pogányok közé.
Bezákot állítólag azért menesztették hivatalából, mert túlságosan világi életet élt, ami többek között a civil ruhának a szokásosnál gyakoribb viseletében is megmutatkozott. Emellett járt koncertekre, fitnesztermekbe. Arról is megemlítették neki, hogy úgy tűnik, kétes hírű munkatársakkal veszi magát körül, akik között homoszexuális irányultságú papok is vannak, és olyanok is, akiknek gyermekeik vannak.
XVI. Benedek pápa egy apostoli vizitáció során felmerült adminisztrációs problémákra hivatkozva váltotta le Róbert Bezák érseket. A támogatói azonban nem tudják elfogadni a vatikáni döntést. Bezák leváltását követően hívei több tiltakozó megmozdulást szerveztek.

Bezák szerint az egyház fél nyitni az emberek irányába, és ez nem helyes. Hangsúlyozta, ő ezt a félelem-mentalitást nem tudja elfogadni.

{iarelatednews articleid=”36151,34790,14562″}