fico-robert08

Robert Fico miniszterelnököt egyáltalán nem foglalkoztatja a köztársasági elnökválasztás – mondta a Hospodársky noviny gazdasági napilap klubjának vendégeként.

“Úgy látom, a köztársasági elnökválasztás körül alakul a légkör. Ezt én nem tartom Szlovákia számára annyira fontos kérdésnek, mint például a belpolitikai stabilitást és a gazdasági válság leküzdését. Teljesen lefoglalnak a kormányfői teendőim, és egyáltalán nem foglalkozom az államfőválasztással. A pártomon, a Smeren belül sincs ez másként, leghamarabb jövő decemberi közgyűlésünkön mondunk ezzel kapcsolatban valamit” – mondta Fico, aki a köztársasági elnöki tisztségről úgy vélekedik, hogy annak erejét a közvetlen választás adja, de gyakorlatilag inkább csak reprezentatív jellegű tisztségről van szó. “Ha összehasonlítjuk Szlovákiát azokkal az országokkal, ahol szintén közvetlenül választják meg az államfőt, akkor megállapíthatjuk, hogy nálunk nagyon gyengék a jogkörei” – zárta le az elnökválasztásra irányuló kérdést a miniszterelnök.

Szlovákiában 2014 elején választanak köztársasági elnököt. Ivan Gašparovič már nem indulhat, mert az alkotmány értelmében csak kétszer lehet valaki köztársasági elnök. Fico elődje, Ján Čarnogurský volt miniszterelnök jelezte, független, polgári jelöltként mérettetné meg magát. Az ún. Népi Platform – az ellenzéki SDKÚ-DS, KDH és a Most-Híd – közös jelölt indítását szorgalmazza.

Fico a klubbeszélgetésen elmondta, most egészen más kérdésekre összpontosítja figyelmét. Szeretné, ha Szlovákiában megalakulna egy nagy állami energetika vállalat a szlovákiai energetikai, állami igazgatás alatt álló cégek összevonásával. “Ez a nagy vállalat kétségkívül erősebb volna a piacon.