A szentpéteri Napsugár óvodában a karácsonyi ünnepek előtt a gyerekek, ovónők, szülők, nagy izgalommal készültek az óvoda igazgatónőjének Ádámkáné Kovács Mária búcsú délutánjára nyugdíjba vonulása alkalmából.
E neves esemény első részében magyarországi bohóc szórakoztatta a gyerekeket és a megjelenteket. A bűvész-zsonglőr zenés lufishow megadta az esemény hangulatát. A bensőséges ünnepségen elsőként az óvoda igazgatónő-helyettese dolgozója, Bolla Erika a meghatottságtól elcsukló hangon búcsúztatta az igazgatónőt: “Köszönöm, hogy sok mindent megtanulhattam Tőled, legelőször is azt, hogy ritkán láttalak kedvetlennek. Megmutattad, hogy az élet rendje nem sorscsapás, hanem megélhető lehetőség arra, hogy épüljön a lélek, erősödjenek a családi és baráti szálak, vagy szakadjanak el, ha eljön az ideje…”
Bernáthné Holop Krisztina református lelkipásztor a szülők nevében köszöntötte az igazgatónőt:
„Egy hölgyet a korára emlékeztetni mérhetetlen udvariatlanság. Most mégis ezt teszem, mert kivételes alkalomból gyűltünk ma össze. Marika januártól megkezdi nyugdíjas éveit 41 év gyermekek között eltöltött év után. Óvodánkban 1o éve várja az apróságokat, hogy szárnyai alá vegye őket, mint egy gondoskodó tyúkanyó. Az anyukák és az apukák tudták, hogy biztonságban, gondos kezek között hagyják szemük fényét. A kicsik pedig hangosan üdvözölték óvó nénijüket, hiszen alig várták, hogy kezdődjön a játék, a mese, a bábozás vagy énekeljenek, tornázzanak egy jót. Ha az ember azt teheti, amit szeret, akkor nem érzi, hogy dolgozik.
A búcsú mindig kettős érzelem, elválás a régitől, és indulás egy új felé. Hiszem, hogy újabb kapuk nyílnak a számára, miközben e mostani is csak jelképesen csukódik be mögötte, hiszen egy óvó néni mindig óvó néni marad”.
Bukovszky János a Kossányi József Alapiskola és Óvoda igazgatója ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az óvoda évtizedek óta az az intézmény, ahová a szülő bizalommal viszi legféltettebb kincsét, a gyermekét, mert ott biztonságot, simogatást, nevelést és fejlesztést kap, és ezért kell, hogy a család és az óvoda szorosan együttműködjön. Pedagógusegyéniségekre van szükség, akik a gyermekeknek szabad és boldog gyermekkort biztosítanak, hogy felnőve ők is önálló egyéniségekké válhassanak. Ezen a napon megállhattunk egy röpke időre, hogy megköszönhessük az óvoda igazgatónőjének, a gyerekekért végzett igen felelősségteljes munkáját. Óvodás gyermekeink személyiségét játékkal, humorral, szabadságélménnyel, önállósággal, képzelettel formáló tevékenységben töltötte meg. Ehhez a munkához nélkülözhetetlen a nyugodt, biztonságot adó szeretetteljes, kiegyensúlyozott légkör. A gyermekek érdekeit szem előtt tartó személyes példa. A gyerekeket fel kell készíteni az életre; tájékozódni a világban, kivédeni a hibákat, megbecsülni és elfogadni másokat és saját magukat, de elsősorban, játszani kell megtanítani őket. Ehhez az óvónőnek is szeretni kell játszani, az előttünk játszó gyerekre nyitottan, folyamatosan kell figyelni, hogy jobban meg tudjuk érteni elképzeléseiket. A beleélés, az empatikus együttérzés élteti a kisgyerek és a felnőtt közötti kapcsolatot.
Nevelői magatartásunk minden mozzanatával hatunk a gyerekek egész személyiségére. Ebben a folyamatban nem egyetlen óvónő hat, hanem az óvodapedagógus közösség egésze, ezért fontos a korrekt szakmai és munkatársi együttműködés, az erkölcsi értékek és kérdések azonos szellemben történő hatása a kicsikre és a családra, a település közösségére. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a legfontosabb személy a GYERMEK. Ő a központ és minden ő érte történik. Akárhogy változik is a világ a gyermek nevelése, tanítása a legfontosabb, hiszen a ma gyermekéből lesz a holnap felnőttje”.
“A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye…” – Ádámkáné Kovács Mária ezt a Mark Twain gondolatot választotta mottóul meghívójában, amikor hálatelt szívvel köszönte meg a Teremtőnek az élet minden ajándékát, főként azt a 41 évet, melyben a szülők rá bízták legféltebb kincsüket, gyermeküket, majd így fogalmazott ünnepi búcsúbeszédében:
„41 évvel ezelőtt az Ógyalla-i Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában szerzett friss érettségim után már a nyári szabadság alatt megízlelhettem az óvodásokkal való munkát. Szinte pár hét alatt a lelkem mélyén eldöntöttem, hogy számomra ez a hivatás életem meghatározó állomása. Mivel nem volt szakképesítésem, több környékbeli faluban helyettesítettem. Többek között: Hetényen, Marcelházán, Bátorkeszin, Ógyallán, Újgyallán, Komáromban, Perbetén. Ezek után biztos voltam szándékomban, hogy szakképesítést szerezzek. Ez sikerült is, hiszen mint két gyermekes családanya érettségit szerzek 1995-ben a Lévai Óvónőképzőben. Ezek után ugyanitt felkeltette érdeklődésemet a nevelői szak is, így 1995-ben elérhettem a nevelői szakérettségit. Közben levelezői tagozatosként elvégeztem a Pannonhalmi Hittudományi Főiskolát. Több éves nevelői és hitoktatói munkám közben számomra nagy kihívás volt egy éven keresztül Ógyallán az első osztályosok oktatása. Minden vágyam volt a szülőfalumba kerülni, ez 2002-ben sikerült is, itt hat éven keresztül az óvoda vezetésével kaptam megbízatást.
A gyerekekkel, az óvodásokkal való munka komoly kihívás, úgy érem szívvel lélekkel próbáltam ezt a küldetést teljesíteni, remélem ezt úgy érzik a növendékeim is. Sok esetben gondjaink, bajaink közepette észre sem vettük, hogy köztük lévén az arcunkon elfeledünk bút – bajt, minden földi gondot, vidámság, béke száll szívünkbe simogató mosolyok által. Az oktató nevelő munka mellett legkedvesebb teendőim közé tartozott az ünnepekre, kultúrműsorokra való készülődés. Ezt leggyakrabban a néptáncoktatásban valósítottam meg. A népdal, néptánc ízét édesanyámtól örököltem, hiszen ö is 1969 -ben alapító tagja volt a ma is működő hagyományőrző csoportnak. Kis táncoslábú ovódásaink sose hiányoztak falunk kulturális rendezvényeiről.
Az eltelt 41 év suhanó szárnyakon elrepült. Nincs más hátra mint hálás szívvel köszönetet mondani a Teremtőnek azért a sok erőért, amit a nehezebb pillanatokban is kaptam.
Hogy mit is tudnék üzenni, mondani a Szentpéteri óvónéniknek? A gyerekek csillogó szemei, vidám mosolyuk, az őszinteségük, tiszta szeretetük adjon erőt további munkájukhoz, hogy munkájukat sohasem tehernek, hanem szórakozásnak érezzék, hiszen a világ legszebb hivatása kisgyermekek között játékosan dolgozni. Az én szavaim helyett a jövőre gondolva Baranyi Ferenc költőt idézem:
„Mert úgy lehet csupán egy emberarcú, s derűs jövendő fészke ez a ház itt; ha falain egy emberarcú, tiszta kis közösség nagy melegsége mindig átsugárzik.”
Ádámkáné Kovács Mária több mint négy évtizedes aktív tevékenységét fejezte be nyugdíjba vonulásakor Szentpéteren. A munka helyett ezután az emlékeknek és a családjának él.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
