37087

Az igazságszolgáltatás helyzetéről vitázik a parlament. Bár az ellenzék visszavonta Tomáš Borec igazságügyi miniszter leváltására benyújtott javaslatát, a vita a bűnüldözés és bírósági gyakorlat kérdéseiről folyik.

Tomáš Borec terjesztette elő a helyzetjelentést az igazságszolgáltatásról, ebben többek közt leszögezte, hogy az ellenzék által szorgalmazott igazságügyi nyilvánosság amolyan médianyilvánosságot, azaz a bíróságokra gyakorolt politikai nyomást jelent, ezért elfogadhatatlan. Az ellenzék szerint tűrhetetlen, hogy a bírói kasztban tovább folytatódjék a belterjesség, amikor kizárólag a bíróság autonóm és mindenkitől független testületei maguk határozzák meg, kik kerülhetnek be a soraikba. Tomáš Borec és a kormány viszont épp ezt a gyakorlatot támogatja, így a parlamenti vita hangneme kiélezett. Pavol Hrušovský (KDH) és Lucia Žitňanská (SDKÚ-DS) beszélt a bíróságokon kialakulóban lévő klánosodásról, ami szó szerint családi-rokoni kapcsolatokat jelent. Az utánpótlás-nevelésben az ellenzéki felszólalók szerint ezt a gyakorlatot fel kellene számolni, s ez kizárólag akkor lehetséges, ha a bíróságok működését teljesen nyilvánossá teszik.
Mivel a 11. plenáris ülés napirendjéből meglehetősen sok programpont van még hátra, a plénum hétfőn is dolgozott. Törvényjavaslatokat, nemzetközi szerződéseket vitatott meg, többek közt a valutaunióhoz történő csatlakozás kérdéskörét, a stockholmi szerződés ratifikálását, a határvízi együttműködés szabályozását, valamint a földműveléssel és élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos előterjesztések sorát.
Várható, hogy ma dől el sorsa a megújuló energiaforrások felhasználását támogató törvényjavaslatnak – ezt sürgősséggel tárgyalta a plénum –, amely az ellenzék szerint a Penta pénzügyi csoport kezén lévő pozsonyi gáz-gőz villanyerőmű bőséges „bedotálása” céljából született meg. Az ellenzék kilátásba helyezte, hogy amennyiben a javaslat zöld utat kap, bizalmatlansági indítvány nyújtanak be Tomáš Malatinský gazdasági miniszter ellen.
Hosszú idő után újra „bekapcsolódott” a vitába az egyik szlovák „cápa”. A Penta hivatalos nyilatkozatban helytelennek nyilvánította a törvénymódosító javaslatot, és azt ajánlotta az előterjesztőnek, hogy vonja azt vissza.
Ilyesmire csak az előző Fico-kormány idején került sor, amikor az ország az euró bevezetésére készült, s épp eldőlt, milyen lesz az átváltási árfolyam. Akkor Ján Počiatek pénzügyminiszterről derült ki, hogy a J&T-vel töltötte idejét Monacóban, s feltehetőleg tájékoztatta annak vezetőit az árfolyamról, amit az is megalapozott, hogy a társaság 3 milliárdos nyereséget könyvelhetett el ilyen címen. Fico akkor Počiatek menesztésén gondolkodott, ám a J&T vezetői sajtótájékoztatót tartottak, s onnan üzenték meg neki: Počiatekhez ne nyúljon. A miniszter a helyén maradt, csupán „sárga lapot” kapott kormányfőjétől. A kormányjavaslat vitájában az ellenzék gyakran emlegette a Gorillát, Fico ekkor kérte a házelnöktől a szavazás elnapolását.

NGYR, Felvidék.ma