37234

2012. december 22-én Szepsiben is levetítették a Határ című filmet a Via Nova ICS Szepsi alapszervezete rendezésében. A film Nagyszelmenc (Szlovákia ) és Kisszelmenc (Ukrajna) tragikus történetéről szól.

1946-ban kettészelték a két falut, Nagyszelmenc az akkori Csehszlovákiához, Kisszelmenc pedig a Szovjet birodalomhoz került. A Határt a két falu között csak 2005 -ben nyitották meg újra.

A filmvetítés időpontja már nagyon közel járt az ünnepekhez, ettől függetlenül szép számban jelen voltak fiatalok és idősebbek is egyaránt. A film után Iván László, Nagyszelmenc szülöttje osztotta meg élményeit gyerekkoráról és tapasztalatait a határmegnyitásról. Ezután a közönség is aktívan bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ez volt a Via Nova ICS Szepsi ez évi utolsó programja. Ezúton kívánunk sikerekben gazdag, boldog új évet mindenkinek! – tájékoztatta portálunkat Iván Tamás, a Via Nova ICS szepsi alapszervezetének vezetője.

{iarelatednews articleid=”9575″}