37116

 A magyar kormány is megdöbbenéssel értesült arról, hogy ismét beidézte a szlovák rendőrség a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló lévai magyarokat.  Az EMT és az MKP a szlovák állampolgársági törvény alapján indított eljárások felfüggesztését kéri Ficotól. 

“Sajnálatunkat fejezzük ki, hogy e magyarellenes intézkedést ez alkalommal is olyan ünnep közeledtéhez időzítik a szlovák hatóságok, amikor a keresztény világ a szeretet és a béke ünnepére készül. Bízunk abban, hogy a két ország közös keresztény gyökerei elvezetnek a megbékélésre” – nyilatkozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Mint ismeretes, a rendőrség ismételten beidézte Gubík Lászlót, Dolník Erzsébetet és Kassai Gyulát, hogy megtárgyalják velük a szlovák személyi azonossági igazolványuk le nem adásával kapcsolatos szabálysértést. A rendőrség december 19-én, kedden várta a lévaiakat, hogy adják le szlovák igazolványukat. Ezt ez esetben sem tették meg. Ugyan az idézést indokolatlannak tartják, de ügyvédjük jelenlétében majd felkeresik a rendőrséget. Az érintettek továbbra szlovák állampolgárnak is tartják magukat.
Gubík László a sajtónak nyilatkozva elmondta, “a mostani már a nyolcadik vagy a kilencedik idézés, amelyet ebben az ügyben a rendőrségtől kaptam. Érdekes módon mindig valamilyen ünnep környékén küldi ezeket a rendőrség, volt úgy, hogy újévkor, egyszer a születésnapomra, most pedig karácsony előtt” – tette hozza Gubík.
Kassai Gyula is megerősítette, hogy egy másik időpontban megjelennek majd a rendőrségen, és “tisztázzák a helyzetüket”, valamint kifejtette, hogy szeretnék, a rendőrség már leállítaná a velük szembeni eljárást. “Ha ez lesz a beszélgetés tárgya, akkor állunk elébe, ügyvéd jelenlétében, és nem azzal a céllal, hogy a személyi igazolványt leadjuk” – nyilatkozta.
Dolník Erzsébet is úgy véli, hogy személyi igazolványaik érvényesek, s nem kívánják azt leadni. “Ha kell akár a legfelső bírósághoz is fellebbezünk az ügyben” – mondta Dolník.

Az újabb hatósági zaklatásokról értesülve az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) és a Magyar Közösség Pártja (MKP) Robert Fico kormányához fordult. Közös nyilatkozatban kérik a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseinek és az azok alapján a felvidéki magyar állampolgárokkal szemben indított eljárásoknak a felfüggesztését. 
“Az Emberi Méltóság Tanácsa nevében azt kérjük, hogy a szlovák kormány hagyjon fel a jogfosztottak hatósági zaklatásával és a szlovák állampolgársági törvény alkotmánybírósági elbírálásáig függessze fel a hatósági akciókat” – összegezte a két szervezet közös indítványát Lomnici Zoltán, az EMT elnöke. Rámutatott: Robert Fico számára a közelgő ünnepek alkalmat adhatnának arra, hogy átgondolja, milyen érzés lehet karácsony előtt rendőrségi idézést kapni. Hozzáfűzte: ha indítványuk meghallgattatásra talál, 2013 e vonatkozásban a tolerancia éve lehetne.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke a közös indítvány kapcsán az MTI-nek azt mondta: a magyar állampolgárok ismétlődő beidézése olyan elfogadhatatlan zaklatás a szlovák hatóságok részéről, amely azt mutatja, hogy Robert Fico részéről színjáték az a barátkozó hangnem, amelyet az elmúlt hónapok során a két ország miniszterelnökeinek találkozóin tapasztalni lehetett.
“Robert Fico úgy tűnik, nem veszi komolyan a közeledést, hiszen a szlovák kormány még mindig külön mércét alkalmaz a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok esetében, amit az egyiknek megenged, azt a másiknak tiltja” – szögezte le Berényi József utalva arra, hogy míg a felvidéki magyar állampolgárokat megfosztják szlovák állampolgárságuktól a külföldön élő, szlovák állampolgárságot szerzett szlovákokkal szemben senki sem alkalmaz ilyen intézkedést és azok a szlovákiai választásokon is részt vehetnek.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36996