37351

A Szlovák Rádió és Televízió Tanácsa két dokumentumfilm közvetítésére mondott nemet, minőségi okokra hivatkozva. Az alkotók szerint profi munkáról van szó, cenzúra miatt nem láthatják a nézők az alkotásokat.

Az egyik film a Svätopluk király árnyékában, a másik pedig Az ígéret földje, tessék kiszállni. Robert Kirchoff producer azon a véleményen van, hogy a politikusok félelmei miatt nem kerültek adásba a filmek. A filmekben ugyanis megmutatkozik az is, hogy az állam hogyan él vissza a hazafias érzésekkel. A másik filmben politikusok is megjelennek, még a három legmagasabb közjogi méltóság, Robert Fico miniszterelnök, Ivan Gašparovič köztársasági elnök és Pavol Paška, a parlament elnöke is.
Az első film kétségbe vonja Svätopluk személyét, mint az ószlovákok királyát. A kormányzó Smer képviselői éppen ebben a minőségben szokták emlegetni Svätoplukot. Részt vettek Svätopluk lovasszobrának 2010-es leleplezésén a pozsonyi vár udvarában. A szobor felirata Svätoplukot az ószlovákok királyaként jelölte meg.
Gašparovič negatív szerepben is feltűnik, a második filmben, mely az emigránsok sorsát mutatja be, nem tartja be ígéretét egy Szlovákiában élő orosz nőnek.
Kirchoff szerint botrány, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után a televízió még mindig a politikusok irányítása alatt van.

Martin Ciel filmkritikus meggyőződése, hogy nem megalapozottak a közmédia általi “szakmai kifogások”, melyek szerint a filmekből hinyzik a vélemények polaritása, összefüggéstelen tapasztalatokat sorakoztatnak fel, a vágás pedig manipulatív…  Ciel Úgy látja, a Svätopluk-filmben az alkotók ragyogóan ábrázoják a nacionalizmus arcait, a naiv megjelenéstől kezdve a szélsőséges megnyilvánulásokig – nyilatkozta a kritikus a Sme napilapnak.
Mindkét film állami támogatással készült el. Kirchoff nem hajlandó változtatni a filmeken.

Felvidék.ma