37682b

A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának január 26-i üléséről Berényi József pártelnök tájékoztatta a sajtót. A testület ülésén főleg három témakört érintve folyt a vita, és ezekkel kapcsolatban cselekvési pontokat is megfogalmaztak. Aláírásgyűjtésbe kezdenek az iskolákért.

Aláírásgyűjtés a decentralizált iskolarendszer fenntartásáért

Az első az oktatásügyet érinti. “Az oktatásügyi minisztérium ismét centralizálni akarja az iskolákat. Számunkra ez nem megfelelő modell. 1996-97-ben már megéltük, hogy leváltották iskolaigazgatóinkat, összevontak iskolákat. Épp ezért szorgalmaztuk az első Dzurinda-kormányzat alatt, hogy a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozzanak az iskolák. Akkor ez sikeres kezdeményezés volt. Ma a helyi önkormányzatok irányítják az iskoláinkat, beleértve a perszonális kérdéseket. A centralizáció lehetővé tenné, hogy újra az állam döntsön az iskolák összevonásáról és az iskolaigazgatók kinevezéséről is. Ezért kezdeményezzük, hogy civil szervezetekkel együtt folytassunk aláírásgyűjtést a decentralizált iskolarendszer megőrzése, azaz a magyar tanítási nyelvű iskolák megmentése és az önkormányzatok iskolafenntartói jogkörének megtartása érdekében. Ezt februárban már el kellene kezdeni” – mondta Berényi, aki arra kérdésre, hogy kikkel működnének együtt az aláírásgyűjtés során, elmondta, mindenkivel, akinek fontos iskoláink sorsa, nyilván, hogy a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének és a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetségnek lehet kulcsszerepük ebben az együttműködésben. “Ha olyan helyzetet teremtünk a pedagógusszövetségünk számára, hogy tárgyalópartnere lesz a minisztériumnak, már elértünk valamit” – tette hozzá a pártelnök.

Kampány a magyar nyelv használatának népszerűsítéséért

Másik fontos témakör a nyelvhasználat volt, nevezetesen, hogy a magyar nyelv hivatali használata terén komoly hiányosságok mutatkoznak, ezért a magyar nyelvhasználatot népszerűsítő rendezvényeket szerveznek Dél-Szlovákiában – a magyar nyelv érvényesülése érdekében. “Van 10 ezer tagunk. Ha az interneten túl őket is be tudjuk vonni a magyar nyelvhasználatot népszerűsítő kampányba, biztos, hogy hatásos lesz.

Szükség van az egyeztetésekre

“Harmadsorban az év végén esedékes megyei választásokról folyt a vita, főként a más politikai pártokkal, elsősorban a Most-Híddal való egyeztetések. Ezzel kapcsolatban megfogalmaztunk egy nyilatkozatot, amelyben megállapítjuk, hogy a járások döntő többségében a Most-Híddal már meg is indultak az egyeztetések, néhány helyen már körvonalazódik is a megegyezés. Nem célunk a sajtón keresztül üzengetni, hanem az, hogy erős magyar képviselet legyen a megyékben. Elfogadtuk a megyei választásokra való felkészülés ütemtervét is. A megyei elnökjelöltekről most folyik a vita a párton belül. A döntés természetesen a járási konferenciák kezében van, senki nem fog Pozsonyból diktálni a járásoknak.

Felvidék.ma, on

Képgaléria az MKP OT üléséről itt tekinthető meg.

{iarelatednews articleid=”37666″}