37405

 A Kokava Línia síközpontban is javában elkezdődött a téli szezon. Az üdülőhely egyik vezetőjét, Auxt Ferencet kérdeztük a lehetőségekről.

Nagyon szép számmal érkeznek a Rimaszombat fölött magasodó Stolické-hegységben található Kokava-Línia síközpontba a téli sportok kedvelői. Egy barátságos téli üdülőhelyről van szó, ahol kitüntetett vendégszeretettel várják a magyar kirándulókat is.
A síközpont egyik vállalkozója, Auxt Ferenc a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy hagyományosan visszatérnek magyarországi vendégeik. „Itt az Ipoly turistaházban is zömmel magyarországi vendégeink vannak, de a következő turnusban megint hazai vendégekeink lesznek, s ez így váltakozik egészen március 15-ig” – nyilatkozta.
A Kokava-Línia sípályáit elsősorban kezdő síelőknek, tanuló csoportoknak, családoknak ajánlják. Az enyhe lejtésű lesiklópályák mentén 5 húzós felvonó üzemel, melyek hossza 300-500 méter. A lesiklópályák tszf. magassága 620-800 méter.
A legkisebbeknek is van kiépítve egy köteles felvonó, ahol az első lépéseket tudja a gyermek megtenni sítalpon, hogy igazán megjöjjön a kedvük a sízésre, de aki csak szánkázni szeretne azt is megteheti.
Hóhiány esetén 5 hóágyú gondoskodik a pályák mesterséges behavazásáról. Minden évben rendeznek Kokaván gyermek síversenyeket, és ugyanitt megrendezték már a magyar snowboardoktatók felvételi-előkészítő táborát is.
Több találkozónak is helyet biztosít az Ipoly turistaház, mely Kokava Línia legnagyobb szálláshelye. A turista részben 4-6 ágyas szobákban 52 személy, míg az apartman részben 2 ágyas, külön fürdőszobás, televízióval felszerelt szobákban 12 vendég szállásolható el. Minden szoba pótágyazható is. Ezen kívül vannak még hétvégi házaik is, így összesen akár 200 főt is el tudnak színvonalasan szállásolni.
Az Ipoly szállóban igénybe vehető szolgáltatások között említhető az étterem, a bár, a sítároló, szauna, masszázs, internet, a gyermekeknek játékterem, quad, lovaglás és lovasoktatás, lovas szán.
A turistaházat elsősorban diákcsoportoknak ajánlják, hiszen rendkívül kedvező áron lehet szállást és napi kétszeri vagy háromszori étkezést igénybe venni.
„A téli turizmus egyszerűbb, mint a nyári, nem kell külön programot biztosítani. A kirándulók délután négy óráig kinn vannak a hegyen. Utána mikor bejönnek, van egy szép játéktermünk, használhatják a szaunát, de fél hatkor kezdődik az esti sízés is. A pályákat sötétedés után reflektorokkal világítjuk meg. Amikor a vendégek eljönnek egy hétre, akkor igyekszenek minél több időt a hegyen tölteni, így a program ott adva van, ami arról szól, hogy minél többet legyenek a friss levegőn” – mondja Auxt Ferenc, aki húsz évvel ezelőtt kezdett a vállalkozásba, de ma is nagy lelkesedéssel nyilatkozik a döntéséről. Ugyanis a pedagógusi pályáját adta fel. „Azt szoktam mondani, mivel pedagógus múltam van, hogy megfutamodtam, de végül is továbbra is gyerekekkel dolgozok, pedagógusok a kollégák. Talán nem is volt egy rossz választás, értem a nyelvüket, tudom, hogy mi az, amit elvár egy pedagógus, tudom, hogy mi kell a gyereknek, így jól döntöttem” – teszi hozzá. S megjegyzi, hogy döntése helyességét igazolják vissza azok a vendégek is, akik vissza-visszatérnek, mert tudják, hogy mit kapnak Kokaván, s értik egymás nyelvét.

HE, Felvidék.ma