37693

2013. május 20–27-e között Szentföldre szerveznek magyar zarándoklatot. A felhívást, melyet Szlávik Antal atya jutatott el szerkesztőségünkbe, alább olvashatják:

A Szentföld az az ország, ahol Isten – az egész emberiség lelki fejlődésének érdekében –rendkívüli módon szólt az emberhez. Itt játszódtak az ószövetségi és újszövetségi jelenetek, melyeket jobban meg tudunk érteni, ha jártunk a helyszínen. Itt van a bölcsője három világvallásnak: a zsidóságnak, a kereszténységnek és az iszlámnak. A Szentföld történelmi- és kegyhelyeinek meglátogatása mindenképpen mély és megismételhetetlen élményt nyújt és egy egész életre szóló lelki gazdagságot jelent mindenkinek.
Az alapár 490,- EUR, melybe bennfoglaltatik: a repülőjegy; 7-szeri szállás félpanzióval, elszállásolás két- ill. háromágyas szobákban fürdőszobával, a Szentföldön való utaztatás légkondicionált autóbuszban; az idegenvezető – a lelkiatya.
Az árban nem foglaltatik benne: a repülőtéri illeték: 40 EUR; a szolgáltatási költségek, melyek 50 USD-t tesznek ki (a Szentföldön kell fizetni az idegenvezetőnek); az üzemanyagpótdíj (ez változhat, legutóbb 140 EUR volt); a biztosítás 14 EUR, ALLIANZ biztosítónál közös (vagy az illető saját maga intézi). /Figyelmeztetés: Az árak 1 EUR = 1,40 USD kurzussal vannak számolva. Amennyiben a kurzusváltozás meghaladja az 5 %-ot, az árak módosításásnak jogát fenntartják/

A zarándoklat programja a következő

1. nap: Indulás a pozsonyi Rastislav Štefánik repülőtérről a Travel Service (cseh) Légitársaság repülőgépével 9.00 órakor, landolás a Tel Aviv-i Ben Gurion repülőtéren 13.30 órakor. Ezután elindulunk autóbuszzal a szálláshelyünkre Názáretbe. Vacsora, alvás.
2. nap: A reggeli után indulás a Genezáreti-tóhoz. A tó körül a következő helyeket látogatjuk meg: a Boldogságok hegye, Kafarnaum (szent Péter háza), Tabgha (a csodálatos kenyérszaporítás helye, Szent Péter primátusának átadási helye). A Genezáreti-tó partján lehetőség lesz saját költségen megebédelni, megkóstolni „Szent Péter halát” (19 USD). Ugyancsak lehetőség van szabadon választható hajózásra a Genezáreti-tavon, amennyiben a csoport úgy dönt, és megfelelő az időjárás, tehát nincs nagy szél és nem esik (9 USD). Az ebéd után a Jardenit megtekintése a Jordán folyónál. Itt megújítjuk a keresztségi fogadásunkat. Utána utazás Kánába, Jézus első csodájának színhelyére. Itt a házaspárok megújítják a házassági fogadalmukat. Vacsora, éjszakai szállás.
3. nap: A reggeli után felmenetel a Tábor hegyére. Taxival megyünk fel a hegyre (fejenként 7 USD). A hegyen megtekintjük a Színeváltozás Bazilikáját. Utána Názáret megtekintése (az Angyali Üdvözlet Bazilikája, Szent József temploma). Délután utazás Kánába, Jézus első csodájának színhelyére. Itt a házaspárok megújítják a házassági fogadalmukat. Utána indulás Betlehembe. Rövid megálló Jerikóban. Megnézzük a megkísértés hegyét és azt a helyet, ahol Zakeus felment fára, hogy lássa Jézust. Betlehemben vacsora, éjszakai szállás.
4. nap: A reggeli után Betlehem megtekintése. Betlehemben a Születés Bazilikájának, a pásztorok mezejének és a Tejbarlangnak meglátogatása. Amennyiben a csoport úgy dönt közös ebédet rendelhetünk a pásztorok mezején (7 USD) (Nagyon jó az ár, és bőséges az ebéd).
5. nap: A reggeli után indulás Jeruzsálembe. Látogatás az Olajfák hegyén. Itt a következő helyeket tekintjük meg: Betfagé, a Pater noster temploma, a Dominus flevit templom, a Getszemáni-kert, az Agónia Bazilikája (más néven: a Népek Bazilikája), az Árulás Barlangja, Szűz Mária sírja. Délután: látogatás a Siratófalnál. A Sion-hegyén meglátogatjuk az Utolsó vacsora termét, Dávid sírját és a Szűz Mária elszenderülésének templomát. Vacsora, éjszakai szállás.
6. nap: A reggeli után utazás Betániába: Lázár házának és sírjának megtekintése. Utazás a Júdeai-sivatagon át a Holt-tengerhez. Fürdési lehetőség. Délután szabadon választható kirándulás a Massadára és a Kumránba (30 USD). Vacsora, éjszakai szállás.
7. nap: A reggeli után utazás Jeruzsálembe, az Óváros megtekintése. Az Ostorozás temploma, az Elítélés temploma. Keresztút (Via dolrosa). A Szentsír Bazilika megtekintése a Kálvárián. Délután látogatás Ain Karem-be. Ott megtekintjük Keresztelő szent János születésének helyét és Szűz Mária látogatásának helyét Erzsébetnél. Vacsora. Éjszakai pihenés.
8. nap: A reggeli után indulás a Tel Aviv-i repülőtérre, majd repülés Pozsonyba (14.30-17.30) – tájékoztatta a Felvidék.ma-t a programról Szlávik Antal atya.

Zsebpénznek amerikai dollárt (USD) kell beváltani, ez Izraelben mindenütt elfogadott fizetőeszköz. Ha euróval fizetnek, drágábban jön ki, mint ha dollárral. Viszont lehet izraeli sékellel is fizetni (NIS, ez az izraeli hivatalos fizetőeszköz), de sékelre csak a Szentföldön valamelyik bankban válthatják át a pénzüket. Mivel a sékel nem konvertibilis valuta, a mi bankjaink nem váltják az eurót sékelre, és a megmaradt sékelt sem euróra. A templomokba a belépés díjtalan, de – különösen ott, ahol mise is lesz – illik önként adakozni a kitett kosárba. Ezt úgy szokták megoldani, hogy ketten-hárman-négyen összefognak, és hol az egyik, hol a másik tesz a kosárba 1 USD-t (amerikai centek ott nincsenek).
FIGYELEM!!! A hazajövetel után az útlevélnek még legalább hat hónapig (tehát 2013. november 27-ig) érvényesnek kell lennie, különben nem engedik meg a felszállást a repülőgépbe.
JELENTKEZNI LEHET:
Szlávik Antal atyánál a 031-7848 182-es vagy a 0908-157070-es telefonszámon, ill. a szlavikantal@real-net.sk e-mail címen.

Felvidék.ma