Február 18-án, Zrínyi Ilonára emlékeztünk az ősi kassai székesegyház altemplomában, mely teljesen megtelt.
Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul szólt elsőként. “Köszönöm, hogy meghívást kaptam a mai találkozóra, melyen megemlékezünk Zrínyi Ilona születésének 370. és halálának 310. évfordulójáról.
Önöket nem kell emlékeztetni arra, hogy mennyire fontos megemlékezni a magyar múlt, a magyar történelem azon nagy személyiségeiről, akiknek élete, cselekedetei, példamutatása zsinórmértékül szolgálhat a ma és holnap embere számára.
Abban a városban, ahol egykor magyarnak lenni rang, nyelvi és faji örökség, valamint hivatás és feladat volt, a magyarság ma már szórványban él. A maroknyi magyarság még tartja magát, s a jellemben erősek fontosnak tartják, hogy megőrizzék anyanyelvüket, történelmüket, hogy átörökítsék kultúrájukat, nyelvüket, hagyományaikat, hovatartozásukat. Ez az átörökítés biztosította magyarságunk több mint ezeréves fennmaradását.
Ezért a nemzetszeretet, saját kultúránk, történelmünk, anyanyelvünk ismerete, őrzése, ápolása feladatunk és kötelességünk.
Ezért kell, hogy rendszeresen összegyűljünk, és kellő alázattal emlékezzünk meg mindazokról, akik műveltségükkel, öntudatos, határozott magatartásukkal, családjuk és hazájuk iránti szeretetükkel, egyben tragikus sorsukkal példaképek az utókor számára is. Emlékezzünk hát a hős lelkű asszonyra, Zrínyi Ilonára történelmünk egyik párját ritkító, sok férfit megszégyenítő bátorságú, heroikus és tiszta női alakjára.”
Majd Pásztor Zoltán püspöki helynök mondta el imáját: „Uram, adj népünknek erőt, hogy elviseljük a nyomást, és szenvedésünkben is keressünk Téged. Ne hagyd, hogy méltatlanul éljen népünk! Adj nekünk reményt, hogy mindig megtalálunk Téged. Adj nemzetünknek hitet, és bölcs vezetőket. Ne hagyd, hogy elvesszen bennünk a remény. Te légy a vezetőnk, és a fény! Te világítsd meg nekünk az utat, hogy elfeledjük a velünk tett rosszat. Segíts, hogy ne hozzunk szégyent nemzetünkre, hogy újra szép, jó és erős lehessen Mária országa és népe. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.” Ezt követte a Miatyánk.
Beszédemet idézettel kezdtem: „Valóban olyan legendás volt-e az a kor, hogy eseményeit, történeteit, szerelmeit csupán mesék és regék alakjában értheti meg a mai magyar? – kérdezte Krúdy Gyula 1916-ban. – Ha az idők forgása, a nemzet lángolása, a szabadság szeretete naggyá és hősökké tette is a férfiakat, az asszonyok akkor is megmaradtak asszonyoknak. Az asszonyok, – valamint a szép tavasz – mindig egyformák voltak. Évezredek múltak el a világ felett: a férfi volt tudós, gyáva, hős, nagyszerű, amint az idő és az időben felmerült eszmék diktálták, de az asszonyok minden időben egyformák voltak. Az asszony sohasem változott, mert az alaptermészete ugyanaz maradt. A Rákóczi-kor asszonyai, amint itt sorban ellebegnek előttem, épen olyan asszonyok, mint azok, akiket ma ismerünk, látunk… Azaz, hogy talán mégse egészen olyanok, hisz kétszáz esztendő pora vonja be az alakjukat. Kétszáz esztendő pedig nagyon sok az asszonyok életében. Vagy nagyon rútak lesznek, vagy nagyon szépek. – Udvaroljunk kissé a holt asszonyoknak. Igaz, hogy mulatságosabb egy élő leányzó akármelyik középkori hercegnőnél, de hát nem mindig a realitás szempontjából kell felfogni a dolgokat.”
Zrínyi Ilona, a fejedelem édesanyja élete utolsó másfél évét a kellemes éghajlatú Kis-Ázsiában töltötte. Munkács várát kénytelen volt 1688-ban feladni, fogságba jutott és a bécsi Orsolya-apácák zárdájában őrizték. Miután 1691-ben Donathus Heisler tábornokért kicserélték, visszanyerte szabadságát és török fogságban lévő férjéhez csatlakozott. Még hírt kapott fia bécsújhelyi szökéséről, s arról, Lengyelországban biztonságban van. Bízott benne, a Rákóczi- és Zrínyi-vér, mely ereiben csörgedezik, nem válik vízzé.
Komáromi János, Thököly és Ilona asszony hűséges titkára jegyezte le az utókor számára halálának körülményeit: Ezer hétszáz harmadik esztendőben halálra betegedvén a száraz- és oldalfájás rajta erőt vévén huszonhat napokig való kínlódási után tizennyolcadiki februárii délben tizenkét órakor szép csendesen e világból kimúlt. Leszakasztaná az halál az virágot mezejéről, ezt az nemesebbik virágot, ki mellett papja helyett én voltam ezen halálos betegségben.
Tehát a református titkár virrasztott és imádkozott a katolikus fejedelemasszony halálos ágyánál. Majd így folytatja: Ő azért szegény vasárnap délben meghalván, s 20-ikán koporsóba tévén s Nicodémiába vitetvén, és ott március 8-ikán hajóra tévén, és véle március 10-ikén Galatába érkezvén, ugyan azon napnak estvéjén az galatai jezsuiták kisebbik templomába pompás ünnepélyességgel eltemettettem, fejér márványköböl szép monumentumot erigáltattam, egyiket a sírja felibe, melyen az címere vagyon, s alatta illyen írás: Donec resurgat (a feltámadásig), a másikat az sírja felett az kőfalba téve, melyen arany öreg betűkkel ilyen írás vagyon.
„Requiescat in pace Amen. Itt nyugszik hősies tettei után a férfilelkű asszony, nemének és századának dicsősége, Zerinyi Ilona a Zerínyi és Frangepán nemzetségek utolsó dísze, Thököly és Rákóczi fejedelem, mindkettőnek méltó hitvese, kitűnő a horvátok, erdélyiek, magyarok és székelyek között, nagy tette által még híresebb az egész világon, a sors szeszélyét erős lélekkel tűrve nagy volt a jó és még nagyobb a balszerencsében keresztényi kegyességgel tetőzve erős lelkét visszaadta az Úrnak, meghalt a virágmezei birtokán, Bithiniának nikodémiai öble mellett, a megváltás 1703., az ő életének hatvanadik évében. Nyugodjék békében, Amen.”
Zrínyi Ilona síremléke 190×89 cm-es fehér márvány lap, mely eredetileg a konstantinápolyi St. Benoit templom Mária kápolnájának ablaka alatt volt elhelyezve. Szállítás közben annyira összetöredezett, hogy vaspánttal kellett az ötven darabra hullt táblát összefogni. Így láthatjuk a lejárat fölött ma is.
Thaly Kálmán így emlékezik hamvainak megtalálására: A koporsó szélesb végénél csakhamar feltűnt a koponya. Kiemelvén, kezeimbe vevém s kegyelettel vizsgáltam. Gömbölyded, gyönyörű alkotású. Minden kétségkívül női koponya vala. Sima és fehér, mint az alabástrom. Szebb női fejet képzelni lehetetlen – miként életében is híres szépség volt Munkács nagy asszonya. A koponya, a mely egészen kiszáradt már, teljes épségű; számos foga megvan még s elég ép állapotban, kivált 60 éves életkorát tekintve a fejedelemasszonynak.
A földi maradványokat cédrusfa ládákba teszik és a St. Benoit templomban maradnak az 1906-os hazahozatalig.
Október 2-án Szalay László országgyűlési képviselő felesége a sajtóhoz fordul: Felhívás a kassai nőkhöz! Kassa az a szerencsés város, ahol dicső nagy asszonyunk a hazai földben örök nyugalmat talál; vegyük tehát mi is ki részünket a kegyelet s a hála szent kötelességének teljesítésében szívünk és lelkünk sugallatát követve helyezzünk koszorút Zrinyi Ilona szent koporsóján. Ezért fölkérem a kassai lelkes honleányokat, adakozzanak a koszorúra. Honleányi üdvözlettel Szalay Lászlóné.
Október 17-én a St. Benoit templomban gyászmisét tartanak. François Lobry tartományfőnök a következőképpen búcsúzik a hamvaktól: Szent Benedek templom, Franciaország ősi szentélye, régi boltíveid alatt őrizted egy nagylelkű fejedelem és egy kimagasló hercegnő értékes földi maradványait. Szent Benedek templom, te szeretted ezen kincseidet mert magába zártad annak földi maradványait, aki a nemes és szép magyar lélek megtestesülése volt. Zrínyi Ilona, Munkács hőse, leánya, neje és anyja a hősöknek. Tekintetem megáll a sírkövön, mely nyughelyét jelezte. Csend lesz az öreg St. Benoit alatt. Szent Benedek templom, te most gyászolsz, elvették tőled kincseidet, dicsőségedet. Ragaszkodsz Rákóczi Ferenc dicsőségéhez és anyjához a szép és bátor Zrínyi Ilonához, elhaló hangon mondod, Magyar Haza elviszed dicső kincseimet, de távozva emlékezel Szent Benedek szentélyedre francia földön.
Az öreg Szent Benedek templom haldokolva mosolyog a jövőbe és szelíden mormolja, magyar föld, tudom, majd megemlékezel a francia földről!
Konstantinápolyból október 24-én indulnak útnak a koporsók és öt nap múlva megérkeznek Kassára.
„Gyönyörű látvány! Végig a hosszú utcákon a házak nemzetiszínű, nagy Rákóczi színeit viselő drapériákkal és a két zászló mellett még Kassa kék-sárga lobogóival vannak díszítve.” – írja a Kassai Hírlap.
A horvát országgyűlés tagjait Medakovics Bojdán püspök vezeti. A város nevében Éder Ödön polgármester köszönti és a városházán szállásolják el őket.
Thaly Kálmán Zrínyi Ilonáról ünnepi beszédében a következőket mondja: Rákóczival együtt hozzuk most az ő édesanyjának szentelt porait, Zrínyi Ilonának szentelt hamvait, a kihez hasonlót magyar föld még nem szült, a kiben nem csalódott soha senki az életben; sem atyja, sem anyja, sem férje, sem gyermekei. Mindenki csodálta nagyságát, mindenekelőtt pedig a haza iránt való rajongó szeretetét. Nem feledkezett meg soha arról, hogy a vérpadon elhunyt Zrinyi Péternek volt a leánya. Mikor pedig árváinak vagyonára a kapzsi generálisok, Kaprara és Karaffa, tették volna rá kezüket és midőn ostromolták Munkácsot: megmutatta, hogy nő létére oroszlán is és hogy árváinak vagyonát meg tudja védelmezni. Három évig védte Munkács várát az egész világ csodájára a római imperátor összes hadseregei ellen.
Az egész európai történetben nevezetes ez a tény. És a mikor Zrínyi Ilona később, öregségében második férjét Kis-Ázsiába, a virágok mezejére, Izmid városba követte: meg-adták neki a tiszteletet, mint bámulatos, csodálatos nagyságú asszonynak. A francia követség nagy pompával vonult ki a temetésére és a két ott időző francia hadihajóból díszlövéseket tettek, mielőtt ezt a dicsőséges asszonyt idegen földben örök nyugalomra helyezték.
A Szózat következik és megindult a menet.
„A mai naptól kezdve tehát mi őrizzük Rákóczi fejedelemnek és bujdosó társinak holt tetemeit. – írta másnap a Kassai Hírlap – S amily hidegek e csontok, amily rideg a sírnak éjjele, ép oly melegséget gyújtanak ezek kebleinkben, ép úgy töltik el egész valónkat azzal az izzó lelkesedéssel, melyet honszeretetnek nevezünk…
Légy üdvöz, nagy fejedelem! Híveid között vagy. Poraiddal megőrizzük szent emlékedet. Nálunk, közöttünk fogsz ezentúl örökre lakni és mi boldogok vagyunk, hogy őrzőid lehetünk. Búcsújáróhely a mai naptól fogva Kassa városa, ide fog zarándokolni az ország legtávolabbi vidékének lakója, mert magyar nyugodtan meg nem halhat, ha szent hamvaid előtt hódolatát ki nem fejezte.”
Végezetül idézzük ismét Krúdyt. „Aztán Törökország felől sóhajt a szél s a szélben a száműzöttek panasza hallik. A száműzetés sótalan kenyerét megosztják az asszonyok a férfiakkal.
Nagy idők! Az asszonyok megmutatták milyenek, amikor szeretnek, amikor a hazát szeretik. A magyar nő apotheózisa a Rákóczi-forradalom.”
Ezután elénekeltük a Himnuszt és utána a szépszámú közönség megkoszorúzta a szarkofágot, amelyben Munkács hős védője nyugszik fia és unokája mellett.
A résztvevők azzal a gondolattal távoztak, hogy a hamvaknak Kassán küldetésük van!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
Dr. Urbán Károly felvétele
