38229-1

Az idén is gazdag programot állított össze a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztálya. Az előző években sikeres zenei programok az idén is folytatódnak, de új rendezvények nem színesítik az eddigi kínálatot.

Az egyházmegyei kórustalálkozókon kívül 2013-ban sem marad el a „Visszhang” zenés nap, az országos kántorképző tanfolyam, szakmai nap kántoroknak, az énekverseny, valamint a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő gyermekkórustábor – derül ki a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztálya által kiadott programismertetőből.
Az egyházzenei rendezvények sorozata tavasszal veszi kezdetét az ifjúsági kórushétvégével, amelyre Rimaszombatban kerül sor. A fiatalokból álló kórus az összpontosítás befejezéseként március 24-én a serkei református templomba lép fel.
Az egyházmegyei kórustalálkozók sorozatát a zempléniek kezdik. Virágvasárnap az örösi református templomban adnak egymásnak találkozót. Áprilisban a nagymihályi énekkarok Nagymihályban, az ondava-hernádiak Kassán mutatkoznak be. Júniusban három egyházmegyében is lesz kórustalálkozó. A komáromiak a hónap első vasárnapján bátorkeszi helyszínnel, a következő héten pedig a pozsonyi egyházmegye énekkarosai találkoznak Csilizradványon. De a barsiak is ezen a napon énekelnek a nyitrai református templomban. Az ungi egyházmegye kórusai augusztusban Nagykaposon, a gömöriek szeptemberben Hanván adnak ismét egymásnak találkozót.
Ötödik alkalommal szervezik meg a „Visszhang” zenés napot az egészségkárosodott fiatalok és családtagjaik számára. Az áprilisi rendezvénynek ezúttal Hetény ad otthont. A kéthetes országos kántorképző tanfolyamra június végén – július első felében kerül sor az alistáli imaházban. A jubileumi, tizedik gyermekkórustábor helyszínében és időpontjában is változás lesz. Ezúttal augusztus első hetében szervezik meg Alistálon az imaotthonban. Az idén nem lesz országos kántorkonferencia Rimaszombatban, arra ugyanis minden második évben kerül sor. De lesznek helyette egynapos szakmai napok négy különböző helyszínen a kántoroknak, hitoktatóknak és gyermekmunkásoknak. Először Léván, majd Rozsnyón, Nagykaposon és Martoson.
Az idén is lesz országos énekverseny. A hetedik alkalommal sorra kerülő rendezvény elődöntőjének Zsigárd, Gömörhorka, Kassa és Tussa ad otthont, az országos döntőnek pedig Rimaszombat. Az egyházzenei osztály mind a négy évszakra tervezett egy kórushétvégét. Tavasszal Rimaszombatban, nyáron a Budapesti Zenei Fesztivál keretén belül, ősszel Kassán és Csécsen, télen pedig Komáromban találkoznak azok a fiatalok, akik szeretnének közösen énekelni és hangjukkal szolgálni a gyülekezetekben.
A 2013-es évi programot az egyházzenei osztály igazgatótanácsa állította össze, de szorosan együttműködve az egyházmegyék esperesi hivatalokkal. A programok megvalósításához az egyházzenei osztály az idén is benyújtotta pályázatát két németországi szervezethez és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának egyházépítői keretéhez. Eredmény júniusban várható.

Részletes program:

Tavaszi ifjúsági kórushétvége
2013. március 22-24. (péntek-vasárnap)
Helyszín: Rimaszombat, a Tompa Mihály Református Gimnázium
Kollégiuma
A kórus vasárnap 10.00 órától énekel Serkén a református
templomban.

A zempléni egyházmegye kórustalálkozója
Időpont: 2013. március 24. (virágvasárnap), 15.00
Helyszín: Örös, református templom

A nagymihályi egyházmegye kórustalálkozója
Időpont: 2013. április 7. (Quasimodogeniti vasárnap), 15.00
Helyszín: Nagymihály (Michalovce), református templom

Szakmai nap kántoroknak, hitoktatóknak, gyermekmunkásoknak
Időpont: 2013. április 13. (szombat), 9.00-17.00
Helyszín: Léva, Czeglédi Péter Református Gimnázium
(Szent Mihály utca 38.)

V. Visszhang zenés nap – az egészségükben akadályozott fiatalok és családtagjaik részére
Időpont: 2013. április 21. (vasárnap), 10.30
Helyszín: Hetény, református templom

Az Ondava-hernádi egyházmegye kórustalálkozója
Időpont: 2013. április 28. (Cantate vasárnap), 15.00
Helyszín: Kassa, református templom

Nyári ifjúsági kórushétvége
Időpont: 2013. május 24-26. (péntek-vasárnap)
Helyszín: Budapest, Református Zenei Fesztivál

A komáromi egyházmegye kórustalálkozója
Időpont: 2013. június 2. (Trinitas utáni első vasárnap), 15.00
Helyszín: Bátorkeszi, református templom

A pozsonyi egyházmegye kórustalálkozója
Időpont: 2013. június 9. (Trinitas utáni második vasárnap), 15.00
Helyszín: Csilizradvány, református templom

A barsi egyházmegye kórustalálkozója
Időpont: 2013. június 9. (Trinitas utáni második vasárnap), 15.00
Helyszín: Nyitra, református templom

Országos kántorképző tanfolyam
Időpont: 2013. június 28. – július 14.
Helyszín: Alistál, az imaház és a református iskola termei
Záró istentisztelet: július 14. (vasárnap), alistáli református
templom, 14.00

X. jubileumi gyermekkórustábor
Helyszín: Kassa, Csécs
Táborzáró hálaadó családi istentisztelet és  szeretetvendégség: augusztus 10. (szombat), az imaház udvara, 17.00 óra.

VII. országos énekverseny
Elődöntő: 2013. november 16. (szombat)
Helyszínek: Zsigárd, Gömörhorka, Kassa
Elődöntő: 2013. november 23. (szombat)
Helyszín: Tussa (Tušice)
Döntő: 2013. december 7-8. (szombat-vasárnap)
Helyszín: Rimaszombat, a Tompa Mihály Református Gimnázium és
Kollégiuma

Téli ifjúsági kórushétvége
Időpont: 2013. november 29.-december 1. (péntek-vasárnap)
Helyszín: Komárom
A kórus vasárnap 10.00 órától Martoson és 14.00 órától
Ímelyen énekel a református templomban.
Mgr. Iski Ibolya, Felvidék.ma