38778

Húsvétvasárnap a Duna Televízió Hanváról közvetette a református istentiszteletet. Igét hirdetett Nt. Nagy Ákos Róbert esperes.

A Duna TV – március 31-én 10.30-tól élőben és ismétlésben április 1-jén református Istentiszteletet közvetített a gömöri Hanváról.

Húsvéti istentisztelet sorrendjében a bevonulást követően a Hanvai Református Férfikórus éneke Tompa Mihály: A gyülekezetben 1. versszakát adta elő. A fennálló ének a 187. dicséret, a nagy ének a 348: 1, 2 verszsaka volt. 
Az 
Apostoli köszöntést, a lekció felolvasát és az imádságot tiszteletes Fejes Ágnes esperesi segédlelkész végezte.
Az igehirdetés előtti ének és a fohász után igét hirdetett nagytiszteletű Nagy Ákos Róbert esperes. Prédikációját ITT>>> olvashatják.
Majd a 
Tompa Mihály vegyeskar teljesített szolgálatot, Babus Linda Tompa Mihály Úrvacsorai ének című versét adta elő és akik arra kellően felkészítették magukat részesültek az úrvacsorában. Fohászt, a úrvacsora szereztetési igéjét, bűnvalló imádságot, vallástételt és fogadalomat, s bűnbocsánathirdetést, a kenyér és pohár vétele előtti imádságot nagytiszteletű Nagy Andrea lelkipásztor végezte. A úrvacsora, a bezáró rövid beszéd, imádság, Mi Atyánk és az áldás után az ünnepi istentisztelet a Himnusz közös éneklésével ért véget.

A Duna TV Istentiszteleteinek archívuma ITT>>>.

A hanvai gyülekezet lelkipásztora Nagy Andrea, az egyházról bővebben ITT>>>.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”38800″}