38532

Kassán a Csemadok Kassai Választmánya a Dohány utcai egykori Dohánygyár épületében tartotta meg ünnepségét nemzeti ünnepünk alkalmából március 15-én. Idén az ünnepség azáltal vált emlékezetessé, hogy a körülményeknek és az időjárásnak köszönhetően, változtatni kellett a műsoron.

Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő a zord időjárás miatt nem tudott Sátoraljaújhelyről elindulni, a miskolci színészek meg egy kis faluban akadtak el. A Tháliában viszont Peter Wess darabjának előadása folyt volna, így a kassai színészekkel nem lehetett számítani. Az előadásra 8 személy jött el, így azt nem lehetett megtartani. A kassaiak ilyenkor ünnepelnek. A szlovák színház viszont a Csárdáskirálynőt adta elő.

Kolár Péter, a Csemadok Városi Választmánya elnöke így kényszerszónokként elemezte a forradalmi napokhoz vezető utat. Amikor V. Ferdinánd megnyitotta az országgyűlést, még senki sem sejthette, ez lesz az utolsó rendi diéta. Majd kitért a gazdasági okokra és a nemzetiségi politika ecsetelésére is.
Most a forradalom első napjaira emlékezünk, melyet ugyan a túlerő levert, de ez vezetett az 1867-es kiegyezéshez, ami további zavartalan fél évszázados töretlen fejlődéshez vezetett. Az akkori hősök nem felelősek azért, ami a 20. században történt. Ha a múlt században olyan személyiségek juthattak volna szóhoz, mint akkor, nyilvánvalóan más lett volna történelmünk.

A műsorban ezután a hatvan három éves abaújszinai Rozmaring együttes lépett föl két ízbe és az 1951-ben alakult nagyidai Ilosvai együttes, melyet Orosz Sándor és zenekara kísért. A zenekar önálló játékát a közönség éneke kísérte. A kassai Őszirózsa éneklőcsoport is megérdemelt sikert aratott. Mindenkinek kijutott a vastapsból.
A Himnusszal kezdődő és Szózattal záródó ünnepi megemlékezés mindenki számára emlékezetes marad. A dohánygyári termet a közönség teljesen megtöltötte.

További fényképek a Képgalériánkban tekinthetők meg.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma