38282

Gyertyagyújtással emlékeztek a komáromiak március 2-án a felvidéki magyarság második világháború utáni meghurcoltatására, a jogfosztottság éveire, az erőszakos lakosságcserére, a kitelepítésekre.

Stubendek László, a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy megemlékezzünk a felvidéki magyarság legszörnyűbb éveiről, a jogfosztottságról, a kitelepítésekről, amikor a csehszlovák hatalom kénye-kedve szerint tett tönkre és szakított szét felvidéki magyar családokat. Állampolgárságukat elvették, házukat idegeneknek ajándékozták, őket pedig télvíz idején, néhány kilogrammos csomagokkal, fűtetlen marhavagonokban vitték Csehországba vagy éppen Magyarországra. Nem volt más bűnük, csak annyi, hogy magyarnak vallották magukat. Nem törtek meg, nem árulták el nemzetüket, magyarok voltak egyenes gerinccel, mindenáron. Ennyi éppen elég volt, hogy a hatalom rájuk nyomja a „háborús bűnös” bélyeget és alávesse őket a kemény megtorlásnak.
Örök tisztelet jár azoknak, akik kiállták a megpróbáltatásokat és a legnehezebb időkben is magyarok maradtak. Van mit tanulnunk tőlük ma is.
A megemlékezés végén, melyet az Endresz csoport,TÜKÖR PT, a Csemadok és az Egy Jobb Komáromért PT szervezett, a részvevők közösen elénekelték a magyar Himnuszt.

A megemlékezésen készült fényképek képgalériánkban tekinthetők meg.

Czintula Búss Gyöngyi, Felvidék.ma