38741

Ismerjük meg egymást címmel, három ország televíziója, a kárpátaljai Tisza TV, a magyarországi Zemplén TV és a szlovákiai TV Zemplén egy éven keresztül közös gyártású műsorokkal jelentkezett.

A projekt egyik célja az volt, hogy enyhítsék a mesterséges határokkal szétválasztott régió elszigeteltségét.
A három televízió közös projektjének köszönhetően, az említett televíziók, az elmúlt egy évben kéthetente jelentkeztek közös gyártású műsorokkal.
Ahogy azt Kulin Zoltán, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettes a Duna TV Kárpát-expressz 2013. március 27-i adásában nyilatkozta, a műsorok készítése gyakorlatilag kiterjedt az egész kulturális, politikai, sport- és művészeti életre. Olyan rovatok voltak, mint a holnap témája, a természetes, a mini portré, az előzetes vagy a hírek.
A közös gyártású műsorok mintegy százezer háztartásba jutottak el a magyar-szlovák-ukrán hármashatár térségében.
Voltak olyan témájú műsorok, ami a külföldi néző számára is érdekes lehet, pl. Kárpátalja természeti szépségeinek bemutatása – hallhattuk Sterr Attila a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság, Tisza TV szerkesztője nyilatkozatából. Elmondta azt is, hogy a magyar fél jelezte, hogy számukra legérdekesebb az ukrán kollégák által készített Faluportré sorozat volt, ahol kárpátaljai településeket mutattak be ukrán újságírók, ill. magyar településeket is ukrán szemmel. Ez egy nagyon érdekes megközelítés. Ők is, mint magyarok jártak ezeken a helyeken, de érdekes megfigyelni, hogyan látja ezt egy ukrán újságíró.

Az egy éves közös munkát lezáró ungvári konferencián elhangzott, hogy az EU által finanszírozott műsorfolyammal az alkotók enyhíteni akarták a mesterséges határokkal szétválasztott régió elszigeteltségét. A televízió mindig is törekedett arra, hogy egyfajta interregionális szerepet töltsön be a hármas határ mentén – mondta Hörcsig Márton, a Zemplén TV ügyvezetője. Most, ezen program keretén belül, nemcsak műsorcserére, hanem képzésre és egy tapasztalatszerző filmszemlére is sort kerítettek, ami nagyon sokat segít abban, hogy az azonos szerkesztési elveken működő, azonos platformon működő televíziós műsorkészítés legyen a jövőben.
Ahogy azt a TV Zemplén, Szlovákia igazgatója, Martin Valko is elmondta, a nagymihályi székhelyű TV Zemplén is számos pozitív visszajelzést kapott nézőitől. Elmondta azt is, hogy nem elhanyagolható szempont az a tény, hogy három különböző státuszú TV tudott sikeresen együttműködni – egy állami finanszírozású, egy önkormányzat által támogatott és egy magán TV. Sikerült közös nevezőre hozniuk a különböző érdekcsoportokat. Azt is említette, hogy a nézők már sokszor hallották azt, hogy Magyarországon, Szlovákiában és Ukrajnában is hasonló társadalmi, gazdasági, kulturális gondokkal küzdenek az emberek, de a csereműsoroknak köszönhetően azonban ezeket konkrét példákon is meg tudták nekik mutatni.
Ezen az ungvári záró konferencián többek között a 2014-es digitális átállás lehetőségeiről is tanácskoztak a határmenti régiók televíziós társaságainak munkatársai.

Nemcsak arról van szó, hogy jobb lesz a kép. Természetesen az esztétikum, hogy mit lát az ember a képen, az is egy nagyon fontos dolog – nyilatkozta Szerencsés János a Helyi Televíziók Országos Egyesületének alelnöke – de a digitális átállásnak nemcsak és kizárólag ez a lényege, hanem az, hogy az ember sokkal több információhoz juthat. Egy gombnyomással már másik nyelvre válthat, egy gombnyomással lekérheti a tartalmát, a rövid összefoglalóját annak a műsornak, amit néz. A fantáziára kell bízni ezt az egészet, amit a néző szeretne, azt mostantól kezdve nagy valószínűséggel majdnem mindent meg fogunk tudni valósítani – ez a digitális átállás lényege – mondta Szerencsés.
Amennyiben az EU is támogatni fogja a projektet, akkor a tervek szerint a három televízió a továbbiakban is folytatni fogja a közös gyártású műsorok sugárzását.

Duna TV/ Felvidék.ma