37842

2013. március 26-án, a bodrogközi Királyhelmecen Márai Sándor munkásságát és életművét bemutató kiállítás nyílt meg, Márai Sándor, a kassai polgár címmel.

Kassát, mint 2013 Európa Kulturális Fővárosát is népszerűsítő anyaggyűjtemény, melynek védnöke Mészáros Alajos, az MKP Európai Parlamenti képviselője, a brüsszeli Európa Parlament után, most Királyhelmecen is várja az érdeklődőket a Mailáth József Regionális Múzeumban.  A megnyitón résztvevőket Zvolenský Gabriella, a Bodrogközi és Ung–vidéki Kulturális Központ igazgatónője üdvözölte. Szuperák Mária, a Magyar Közösség Pártja Tőketerebesi Járási Elnökségének elnöke, Mészáros Alajos EP-képviselő asszisztense megnyitó beszédében az író és költő munkásságának jelentőségére mutatott rá. Egyben örömét fejezte ki, hogy a királyhelmeci gimnázium diákjainak figyelmét is felkeltette a Kassán született magyar íróról, költőről, műfordítóról szóló tárlat. A megnyitó keretén belül értékes filmvetítésre is sor került. A Szél ellen c. „Kassai Polgárról” szóló filmet tekinthette meg a közönség. A kiállítást az érdeklődők április 30-ig tekinthetik meg a Mailáth József Regionális Múzeumban.