38277b

A lévai helyi és járási Via Nova Ifjúsági Csoport magyar buli keretében tisztújító járási gyűlést is tartott. Az új járási elnök Sipos József lett.

A járási gyűlésen rég nem látott lelkesedéssel jelentek meg régi, és újonnan alakuló alapszervezetek küldöttjei, akik mind járási szinten, mind helyi szinteken nagyszabású rendezvények, és rendezvénysorozatok tervezeteiről számoltak be.
A gyűlésen lemondott ez eddigi járási elnök Kovács Péter, helyette az általa jelölt Sipos József került a járási szerveződés élére február 16-tól. A vezetőségi tagok személyében is változás történt. Az új elnökség azóta már meg is tartotta első ülését, ahol a felvázolt rendezvényekhez felelősöket is rendeltek, így járási szinten is megindulhat az érdemi munka.
A magyar buli a Jive és a Rock ‘n’ Roll jegyében zajlott, és az e kornak megfelelő öltözékben érkezők ajándékot is kaptak a szervezőktől. Az este folyamán e két tánc alaplépéseit mutatta be és tanította Lőrincz Attila és partnere, majd a buli további részében ezt a megszerzett tudást kamatoztathatták a részvevők. A hajnalig tartó kiváló hangulatú összejövetelen mindenki önfeledten szórakozhatott az ízlésének megfelelő magyar zenékre.

Felvidék.ma