38606

Az ipolysági Pleva János 1966-tól foglalkozik vasútmodellezéssel. Mint mondja, az évtizedek alatt közel egy tucat terepasztalt készített már el.

Hét évvel ezelőtt kezdett Ipolyság város épületeinek makettjeivel foglalkozni. A Kráľové Šahy elnevezésű szlovák szavalóversenyre készítette el az első makettként a városháza épületét. Mivel ez kapcsolódott leginkább a szlovák költőhöz, hiszen a forradalom alatt az egykori megyeházán volt becsukva Janko Kráľ. Az impozáns vármegyeházára alapozva fokozatosan bővült a makett város. Először a Fő tér épületei készültek el, majd fokozatosan megszülettek a város egyéb jellegzetes, történelmi-kulturális jelentőségű épületei is. Sorra születtek meg a város oktatási és egyéb állami intézményeinek a makettjei. A legújabb alkotása az idén jubiláló gimnázium monumentális épülete.
A mozgatható állványzatra helyezett terepasztal jelenleg közel harminc négyzetméteres alapterületű. A polisztirén alapra helyezett maketteket alulról hideg neonfény megvilágításával teszik meghittebb hangulatúvá a kiállítást. A makettek alapanyag papír, ám a modellező a legkülönfélébb háztartási hulladékot is fel tudja használni az építéshez. Az épületek 1:100 arányban készülnek. Mivel nem állt rendelkezésére megfelelő dokumentáció, építmények alaprajzai, így az alkotás fényképek alapján, egyrészt az alkotó fantáziájára hagyatkozva készültek el. „A makettjeimnél nem az a lényeg, hogy pontosan tükrözzék az eredeti épületet. Hanem az, hogy a látogató felismerje, melyik ipolysági házról készült. Próbálom megragadni az adott ház jellegzetességét”- vallja meg hitvallását. Az alkotások megmunkálásának időigényessége függ az adott épületek jellegzetességétől. Az említett gimnázium épülete több mint három hónapos munka eredménye. Fokozott figyelmet igényel a tárlatanyag karbantartása, a por és napfény káros hatásainak megszűntetése A terepasztalon a múlt találkozik a jelennel, a valóság a fantáziával. Olyan épületeket is láthat a látogató, melyeket már lebontottak, vagy felismerhetetlenségig átalakítottak.
Mint mondta, soha nem szeret csak egy dologgal foglalkozni. Ennek bizonyítéka az is, hogy a várossal egy időben a Hont vármegye egyes várainak makettjét is elkészítette. Az első ilyen alkotás, a közel három évvel ezelőtt elkészült Bars megyei Léva vára volt. Ezt követte a Csábrági- , a Drégelyi-, a Kékői- és a Bozóki vár. Ezen várak mind teljes épségükben mutatja meg, próbálva visszaadni az eredeti állapotukat. Így teljes szépségében csodálhatjuk meg a Drégely várát is, mely napjainkban már csak várromként látható a Börzsöny lankáin. Az említett várak április folyamán egy eperjesi vár makett kiállításon kerülnek bemutatásra a távolabbi közönségnek.
Az elmúlt években több vándorkiállításon is megfordultak az alkotások. Többek között láthatóak voltak Komáromban, Léván és Vácott. Ipolyságon kezdetben a könyvtár biztosított kiállítási lehetőséget. Ám a folyamatosan bővülő makett város nagyobb helyet igényelt. Végül a város biztosított egy állandó kiállítóhelyiséget a maketteknek. Így 2011 novemberében megnyílt a „Város a városban” c. állandó kiállítást a Szenior Központ épületének emeletén. A kiállítóhelyiség egyben többfunkciós terem is, ahol a látogató nemcsak a város épületeit csodálhatja meg, hanem betekintést kap Ipolyság és környékének gazdag történelmi-kulturális múltjába is. A helyiséget önerőből, kevés szponzori támogatással alakította át. „Fő célom az, hogy aki ide belép, felszabaduljon és jól érezze magát”- jegyzi meg Pleva. Ipolyságért tett munkásságának elismeréseként 2011-ben megkapta Ipolyság Város Polgármesterének Díját.
Az Ipolysági Városi Könyvtár szomszédságában található Pleva János „Város a városban” elnevezésű állandó kiállítása, mely Ipolyság város épületeit mutatja be a látogatóknak. Az kiállítás megtekinthető a Janko Kráľ utca 52. szám alatti Szenior Központ emeletén.

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/03/38606_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/03/38606_2.jpg” width=”200″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}

Pásztor Péter, Felvidék.ma
fotó: Peter Paulenka