38960

A Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából megrendezésre kerülő előadássorozat keretében tart előadást Tóth Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének (MTAKI) tudományos főmunkatársa a budapesti Ady Endre Gimnáziumban, április 12-én.

Az előadás címe: “Hatalmi törekvések metszéspontjában. Németek és magyarok Kelet-Közép Európában 1945-1950”.
Tóth Ágnes a Felvidék Ma kérdésére elmondta, hogy előadásában a 2. világháború utáni kényszeremigrációt előidéző folyamat bemutatására kíván fókuszálni, valamint arra a folyamatra, amely legitimálta a kisebbségi kérdésnek ki- és áttelepítéssel, kényszerű asszimilációval való megoldási alternatíváját. “Előadásomban előzményként foglalkozom a két világháború közötti kisebbségvédelmi rendszer jellemzőivel, kudarcának okaival, valamint a nagyhatalmak, illetve e régió országainak a háború utáni rendezésre vonatkozó, már a ’30-as évek második felében megfogalmazódó törekvéseivel” – nyilatkozta az MTA tudományos főmunkatársa hírportálunknak. Az előadás rávilágít azokra az összefüggésekre is, amelyek Csehszlovákiában a német és magyar, Magyarországon a német kisebbségi közösségek kollektív bűnössége elvének elfogadásához vezettek, de a kutatói vizsgálat tárgyát képezik a német és magyar kisebbség háború utáni sorsában megfigyelhető hasonlóságok és különbözőségek, valamint – és ez is egy kulcskérdés – az egyes aktorok felelőssége a történtekben.

Szűcs Dániel, Felvidék.ma