39253

Tomáš Galbavý, az SDKÚ-DS volt parlamenti képviselője megpályázná Nyitra megye elnöki tisztségét. Ehhez az MKP támogatását is kéri.
A hírrel kapcsolatban a Magyar Közösség Pártja régió- és gazdaságfejlesztési alelnökét, Farkas Ivánt kerestük fel.
“A hír igaz, a megkeresés megtörtént, de még csak a tárgyalások elején vagyunk. Galbavý az MKP mellett még a Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártot és Lipšic új pártját, a Novát szólította meg támogatásért folyamodva. Nehéz az esélyeket megjósolni, de úgy hiszem, a jelenlegi megyeelnök Belica mellett kevés ismert személyiség pályázza meg a megyei elnöki tisztséget. Milan Belica már 12 éve elnök, szlovák kötökben is gyakran elhangzik, ideje lenne a váltásnak. Galbavý megválasztásával javulhatnának a pozícióink, de rendkívül fontos, hogy csak olyan személyt tudunk támogatni, aki felvállalja Dél-Szlovákia érdekképviseletét, beleértve a fejlesztéseket, az ipari beruházásokat és az infrastruktúrát is. Ezekről mind tárgyalnunk kell, az, hogy Galbavý megkeresett bennünket, többek között azt is bizonyítja, hogy a Magyar Közösség Pártja irányába létezik együttműködési készség a szlovák politikusok részéről” – nyilatkozta portálunknak Farkas Iván, emlékeztetve arra is, hogy a megyei elnökválasztás a képviselői választással ellenben kétfordulós, azaz, hogy még véletlenül se választhassanak magyar személyt megyei elnökké.

Tomáš Galbavý 1958-ban született, Nyitrán él, két gyermek apja. 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben parlamenti képviselő lett. 2010 októberében kilépett az SDKÚ-ból, mivel nem tartotta helyesnek annak politikai irányvonalát, azt, ahogy a reformfolyamatok folytatása helyett a populizmus útjára lépett.

ON, Felvidék.ma,