39256

Április 26-án este hat órától Komáromban a Viking pubban könyvbemutatót tartanak. Az esten Ballai Attila Kűkeményen című interjúkötetével ismerkedhetünk meg, melyben a szerző Kű Lajos egykori válogatott labdarúgóval beszélgetett.

A hivatalos budapesti könyvbemutató után, melyről korábban portálunk már tudósított, most a kötet szerzője, Ballai Attila, a Magyar Nemzet sportrovatának vezetője és hőse, Kű Lajos is ellátogat Komáromba. Az est vendége lesz továbbá Jónyer István sokszoros világ- és európabajnok asztaliteniszező is, aki a kötetet méltatja. A kis könyv nemcsak a sportról és azon belül a fociról, hanem egy egész történelmi korról számol be. Ugyanakkor a kötetből egy istenfélő, patrióta, családszerető sportember portréja is kirajzolódik.

Ennek illusztrálására egy rövid részletet – Kű Lajos egyik visszaemlékezését – idézzük: „Bukarestben ülünk az öltözőben, ahová egyszer csak bejön három ember. Illetve két úr megáll az ajtóban, egy hölgy viszont belép, és közli Illovszkyval: kapitány úr, Erdélyből jöttünk, szeretnék pár mondatot mondani. Rudi bácsi úriember volt, így, bár mindannyian csodálkoztunk, hogyan kerülhettek ide, azt válaszolta, tessék parancsolni. Mire a nő belekezdett: „Uraim, itt sok minden előfordulhat, csak az az egy nem, hogy a magyar válogatott vereséget szenved. Mert akkor nekünk, két és fél millió magyarnak – igen, pontosan emlékszem, ezt a számot mondta – nem lesz maradásunk Erdélyben. Ezért a mindenható Istenre kérjük magukat, hadd közlekedjünk emelt fővel. Ennek tudatában lépjenek pályára. Ilyen útravalót azóta sem igen kaptam, de szerintem más futballista sem nagyon.”
A bemutatót a Kárpátiasport Polgári Társulás és az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés szervezi.

Ugyancsak holnap rendezik meg a Komáromi Napok keretében a révkomáromi labdarúgó stadionban a 10. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság felvidéki nagypályás labdarúgótornát. A két esemény nem véletlenül esik egy napra. Kű Lajos volt ugyanis az, aki hosszan dédelgette, majd meg is valósította azt az álmát, hogy a kárpát-medencei magyar diákság számára legyen egy határokon átnyúló labdarúgó-bajnokság. Ezen a tornán a felvidéki iskolások hagyományosan jól szerepelnek. Bízunk benne, hogy ezúttal sem lesz másképp.

Tekintse meg eseménynaptárunkat, ahol pontos információkat talál a programmal kapcsolatban.

LM, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37985,38031″}