39296

A keszegfalvai származású fiatal előadóművész azok közé a fiatal felvidéki tehetségek közé tartozik, akik hitükkel, szorgalmukkal építik leendő művészi pályájukat. Mészáros Tamással beszélgettünk.

2005-ben az István, a király című rockopera címszerepében vált ismertté. 2004-ben, musical-kategóriában, megnyerte a felvidéki Ki mit tud? versenyét, 2008-ban a Zenés Színpadok Országos Fesztiválján, Érsekújvárban, elnyerte a legjobb musical-énekes díjat, 2012-ben pedig a „TEHETSÉG A TÉT (TAT)” országos versenyének győztese lett. 

– Tamás! Fiatal korod ellenére rendkívül magabiztos vagy a színpadon. Belülről is így érzed, vagy ez inkább jó értelemben vett álarc a közönség felé?
– Nagyon korán és nagyon fiatalon csöppentem bele a mélyvízbe, hiszen már 2005-ben az István, a király című rockopera főszerepét alakítottam, amelyet az Álmodozók diákszínpad mutatott be. Ez inspirált arra, hogy érdemes a színház felé kacsingatni. Később Kis-Duna Menti Rockszínházba kerültem, ahol nagyon sokat tanultam az idősebb és fiatal művészektől. A magabiztosságot annak a tanulási folyamatnak, tanulási tapasztalatnak köszönhetem, amely az elmúlt nyolc évben végigkísért.
– Lubickolsz a műfajokban, de talán a musical és a rockopera az, ami a szívednek, hangodnak a legjobban ül. Hogy érzed ezt?
– A zenei műfajok közül valóban a musical áll hozzám a legközelebb, ez hódította meg leginkább a szívemet, a lelkemet. Ez a műfaj nagyon népszerű, nem beszélve arról, hogy a zenés színház az utóbbi időben igencsak hódít, és a fiatalok is szeretik. Nagyon sok kitűnő magyar musical született, tehát nem kell mindig idegen nyelven énekelni…
– Tetszik benned, hogy legtöbbször magyarul énekelsz. Előadsz Kormorán-számokat, énekelsz Bereczky Zoltántól, Szinetár Dórától, Polyák Lillától, Homonnay Zsolttól, Fenyő Miklóstól, a Neoton együttestől. Ez azért hatalmas felelősség.
– Bizony az. A Fenyő Miklós dalaiból összeállított műsorom készítésénél sokat gondolkodtam azon, hogy az én meglátásaim mennyire reálisak a valóságról. Érdekelt, hogy vajon miként élhettek abban a korban a „lázadó” emberek? Nagyon sok információt gyűjtöttem, és próbáltam ilyen felkészültséggel átadni a közönségnek a zenei mondanivalót. Az előadott dalokban is próbáltam magamban hordozni a fiatalságot, a lázadást, a szerelmet.
– Nemcsak más szerzők dalait énekeled, hanem a sajátjaidat is, hiszen írtál három dalt. Miről szól ez az alkotási folyamat?
– Van olyan dalom, amelynek motívumait először gitáron találtam ki, majd írtam hozzá szöveget. Van olyan, amelynek a szövegét én írtam és Takács Ferenc barátom zenésített meg. Mindegyik dalt tehát másként készül, ezért is érdekes. A hangszerelés pedig újabb nagy kihívás.
– Varga Evelin dunaszerdahelyi énekessel több közös műsorod és fellépésed, sőt nagykoncerted volt és van. Előny vagy hátrány az, hogy nemcsak a színpadon vagytok partnerek, hanem az életben is?
– A mi kapcsolatunkban ez előnyt jelent. Ugyanakkor nagyon kemény kritikusai is vagyunk egymásnak, hiszen csak a jó szándékú kritika, egymás segítése viszi előre az egyéni és közös produkciókat. Úgy érzem, sokat adunk egymásnak. S ha ez működik a magánéletben, miért ne működne a színpadon is. Ezáltal a közönség is pozitív energiákat kap tőlünk.
– A mindnyájunk által nagyra becsült Vadkerty Imrétől sokat tanultál, barátok vagytok. Miként egyengette az utadat?
– Emberileg és szakmailag egyaránt sokat tanultam az Imitől. Többször szerepeltünk együtt, ami komoly szellemi táplálék volt számomra. Sokszor még ma is felhívom őt, ha egy megoldatlan zenei problémám van.
– Több országos versenyt megnyertél a Felvidéken. Mit adnak neked ezek a díjak, győzelmek?
– Egy-egy verseny, egy-egy szakmai megmérettetés megnyerése mindig motiváció a következő időszakra, hiszen számomra ezek a versenyek egyrészt a tanulási folyamat részei, másrészt újabb bemutatkozási lehetőségek. S így – egyéb fellépéseimmel együtt – kialakul a rendszeres szereplés, ami záloga további fejlődésemnek.
– A közelmúltban egy gútai koncerten kipróbáltad az operett műfaját is, amit azóta is művelsz…
– Ez nagyon izgalmas feladat és nagy kihívás volt számomra, hiszen a rockopera, a musical és a rock and roll után az operett komoly felkészülést igényelt. Szeretném magamat kipróbálni újabb és újabb műfajokban. Ez volt ennek a fellépésnek a lényege. A „Te rongyos élet” című gútai produkciót élőzenekar kísérte, s ez azért (is) jó, mert az operett akkor igazán operett, ha élőzenekarral megy.
– Nemrég pedig Keszegfalván szerepeltél egy egész estét betöltő nagykoncerten.
– Keszegfalván több csapat lépett fel, köztük én is, Evelinnel énekeltünk duetteket. Ez már a sokadik közös fellépésünk volt, mindketten nagyon kedveljük a musical műfaját, ebből adtunk ízelítőt ezen a koncerten.
– A napokban pedig Izsán arattatok nagy közönségsikert Becse Szabó Ilonával. Mi volt a repertoáron?
– Mindenekelőtt a nagy klasszikus operett szerzők szerzeményeit adtuk elő, azaz Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Kacsoh Pongrác, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály műveit énekeltük.
– Úgy tudom, komoly szakmai terveid vannak a jövőre nézve, hiszen új darab készül. Milyen lesz?
– Nemcsak énekesként, hanem szerzőként is szeretném magamat kipróbálni új és új műfajokban. Most éppen – Török Levente szerzőtársammal – egy saját zenei művet írok egy adott zenekar történetéből. Mindezt rock-musical formájában visszük színpadra, melyben csaknem 40 dal, dalrészlet szerepel majd. A darabot ez év őszén szeretnénk bemutatni. Terveim között szerepel még egy közös lemez Evelinnel, amelyen musical- és operett dalok lesznek.
– Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok.

Tarics Péter, Felvidék.ma