Révészné Bellai Csilla 2008 pünkösdjén kezdte meg szolgálatát a sárói gyülekezetben, azóta látogatja nagy szeretettel a kis közösséget. Úgy véli, hogy mára már sikerült összehangolódniuk.
A hívek többsége idős, kevés a gyermek, ennek ellenére bízik a jövőben. Ezért is kezdtek hozzá a la-katlanul álló parókia felújításához (a lelkipásztor ugyanis a zselízi parókián él a családjával).
Az utóbbi időben erősen megfogyatkozott a sárói gyülekezet. Az 1780-ban épült boltíves templom 300-350 fő befogadására alkalmas, de ma már alig húszan járnak az istentiszteletre. Ritkán telnek meg a padsorok, de az elmúlt időszakban azért voltak olyan közösségi események, amikor jó volt látni, hogy sokan vagyunk – mondja a lelkipásztor.
A sárói gyülekezet Szódói Balogh András gályarab prédikátor idején gyarapodott a legjobban lélekszámban. A II. világháborút követő kitelepítések viszont nagyon megtépázták a közösséget, de még mindig sok református maradt a községben. Újabb fellendülés Papp József lelkipásztor szolgálata idején történt: vasárnaponként kétszer kellett istentiszteletet tartania, mert egyszerre nem fértek be a hívek a templomba. A nagyon ígéretes időszak után viszont egyszer csak elkezdett fogyni a gyülekezet: sokan elköltöztek Lévára vagy Zselízre. Helyükre pedig nem reformátusok érkeztek, hanem más felekezetűek és nyelvűek (így sok cigány is él a faluban). Sajnos, mondja a lelkipásztor, a magyarok elöregszenek és elfogynak, viszont ez a maroknyi közösség nagyon kedves és mély hitű.
Az egyházi statisztika alapján a gyülekezet kilencven tagot számlál (hetvenhárman fizetnek egyházfenntartói járulékot). Azonban ez egy kicsit csalóka – teszi hozzá Révészné Bellai Csilla. Vannak olyan gyülekezeti tagok, akik már rég nem élnek Sáróban, de „haza” fizetik az adót, mert ahova elköltöztek, ott nincs református gyülekezet.
A sárói reformátusok nagy része idős, így az istentiszteleti alkalmakra kevesen tudnak eljönni. Lőrincz Irma nénivel viszont fáradhatatlanul látogatják őket, hogy vigasztalást tudjanak nyújtani a szenvedőknek és az egyedül élőknek. Sajnos, egyre többször kell temetni is; gyermek pedig szinte alig van (jövőre egy kezdi el a konfirmációs felkészülést, így a zselíziekhez csatlakozik). A fiatalok általában Zselízre, Párkányba vagy Komáromba járnak középiskolába, tartják velük a kapcsolatot. A roma fiatalokkal való kapcsolat megteremtésében (néhányan részt vettek a nyári táborban is) nagy segítségére van a lelkésznek Garamvölgyi Szilvia tanítónő.
Bibliaóra nincs, de egyre többször előfordul, hogy a hívek összejönnek egy közös éneklésre, beszélgetésre, aztán bibliaórába fordul át az alkalom: igét olvasnak és imádkoznak.
Sáróra nagyon jellemző – mondja a lelkipásztor –, hogy az idősek lelkében ott van az ébredéses reformátusság. Az egyik előd, Papp József lelkipásztor ezen a téren komoly munkát végzett. Akik ismerték őt, azok máig merítenek ezekből a megtapasztalásokból. Nemcsak komoly bibliaolvasók, hanem igyekeznek úgy élni, hogy az az Istennek tetsző legyen.
A középkorúak – akárcsak másutt – nagyon messze kerültek az egyháztól, nehezen szólíthatók meg, sokszor a munka is felőrli őket. A lelkipásztor számára ők jelentik a legnagyobb kihívást. Sokféle módszert kipróbáltak már arra, hogy miként tudnák őket bevonni a gyülekezetbe. Az eltelt időszak alatt rájöttek arra, ha nem az Úristen munkálkodik, akkor az emberi erőfeszítés semmit sem ér.
A sáróiakra jellemző a bezárkózás – mondja a lelkipásztor –, ami sokszor egzisztenciális kérdésekre vezethető vissza. Nagyon kell védeniük a vagyonukat, és nem merik őrizetlenül hagyni a javaikat.
Hogy van-e remény a jövőre nézve? Remény mindig van, mondja Révészné Bellai Csilla, aki hisz is ebben. Volt olyan év, amikor nagyon sokat tusakodott imádságaiban az Úristennel, hogy valóban ezt az utat, ezt a gyülekezetet választotta-e számára. Kérte, hogy mutasson egy reménysugarat a jövőre nézve, mert nem szeretett volna asszisztálni a gyülekezet lassú kihalásához.
Egy héttel a kitartó imádságot követően kapott egy hírt, hogy Magyarországon elindult az iskolások határon túli üdültetése. A sárói parókia épülete nagyon jól szolgálná szálláshelyként és missziós szándékkal ezt a célt, ezért a presbitérium másfél évvel ezelőtt elhatározta, hogy a kihasználatlanul álló parókiát megtöltik élettel. Az épület felújítása (a berendezéssel együtt, valamint egy park és kert kialakításával) mintegy 30 millió forintba kerül. Pályázatot nyújtottak be a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium-hoz, ami 4 millió forintot eredményezett. Ebből kicserélték a tetőzetet, de a teljes felújítás évekig is eltarthat. Az első 4 milliót forint után 2. ütemben 2 milliót kaptak a Házra, és a kaposvári reformátusoktól pedig eddig összesen 3 millió forintot, s ezen túl gyülekezeti adakozások is történtek.
A munkálatokból a gyülekezet is kiveszi a részét, sőt a kiadásokhoz is hozzájárulnak a tagok. Az épületnek már nevet is adtak: József ház, ugyanis a gyülekezet már említett missziós lelkületű lelkipásztorát Papp Józsefnek hívták. Nem akarták konkrét személyről elnevezni, a parókia szó pedig nem takarja a majdani célt, ezért adták a háznak a József nevet, melynek a jelentése: az Úr megsokasít.
Ez magába foglalja a kis sárói gyülekezet reménységét is – mondta a lelkipásztor –, aki reméli, hogy a későbbiekben is sikerrel pályáznak majd. Kiterjedt egyházi kapcsolataik bizakodásra adnak okot, hogy nemes céljuk Isten kegyelméből megvalósulhat, miáltal állandó református és magyar jelenlét lehet egy mára asszimilálódó, cigány többségű Garam menti faluban.
A hálaadó Istentiszteletet május 26-án tartják, melyről eseménynaptárunkban olvashatnak itt.
