39621

Sikeresnek értékelte a Külhoni magyar kisiskolák éve program most zárult Kárpát-medencei körútját Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár a május 15-i sajtótájékoztatón, Budapesten.

A helyettes államtitkár összegzése szerint az április 8-án indult körút során mintegy ötezer gyermekkel, pedagógusokkal volt lehetőségük személyesen találkozni. Elmondta: 22 helyszínen háromórás foglalkozásokat tartottak, a Kárpát-medence valamennyi régiójában. A pedagógusok játékos anyanyelvi, logikai, ének-zenei foglalkozása után a Kolompos együttes zenés mesejátékán vehettek részt a gyerekek.
Répás Zsuzsanna jelezte: a körút célja az volt, hogy minél inkább felhívják a figyelmet arra, fontos, hogy magyar intézménybe írassák a szülők a gyerekeket.
Közlése szerint olyan helyszíneket szerettek volna kiválasztani, ahová egyébként ritkán jutnak el ilyen programok, és elzártan élnek a kisebb, szórvány magyar közösségek. Olyan helyszíneket kerestek továbbá, amelyekre azután más települések is példaként tekinthetnek, és be tudják mutatni másoknak is ezt a gyakorlatot.
Emellett olyan újszerű foglalkozásokat szerettek volna tartani, amelyekkel közvetíteni tudják a résztvevőknek, hogy “magyarnak lenni egyrészt felelősség, másrészt öröm is” – mutatott rá Répás Zsuzsanna.
A helyettes államtitkár kiemelte: a program folytatódik, júliusban közösségépítő továbbképzést tartanak, augusztusra a Ringató programról szerveznek képzést, ősszel pedig régióspecifikus továbbképzések lesznek. Készül módszertani csomag is, amelyet minden magyar oktatási intézménybe eljuttatnak majd – fűzte hozzá.
A teljes programra összesen 100 millió forintot különítettek el.

kormany.hu, Felvidék.ma