39755 1

A Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttsége Pozsonyba látogatott, ahol a Magyar Gazdasági Külképviselet szervezésében vállalkozói fórumon vett részt.
A fórumon Dr. Varga Tibor, a gazdasági külképviselet vezetője üdvözölte a vendégeket, majd előadásában felvázolta a magyar-szlovák gazdasági kapcsolatok alakulását, jövőbeni lehetőségeit.
Dr. Kupcsok Lajos beszámolt arról, hogy Dél-Szlovákiában hamarosan 8–10 vállalkozói kör jöhet létre, az első áprilisban Kenyhecen létre is jött.
Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke előadásában összehasonlította a magyar és a szlovák gazdaságot, párhuzamot vont a két gazdaság dinamizmusa között. A vállalkozói fórumon részt vett a Pozsonyi Regionális Kereskedelmi és Iparkamara igazgatóhelyettese, aki felszólalásában pozitívan reagált a vállalkozói körök kezdeményezésére, majd javasolta, hogy a pozsonyi kamara is szívesen részt venne a PM KIK által kezdeményezett kétoldalú kezdeményezésekben,aktivitásokban.
A május 16-i fórumon részt vett a Kis- és Középvállalkozások Fejlesztését Szolgáló Állami Ügynökség osztályvezetője, valamint hazai vállalkozók – számolt be Farkas Iván.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39700,39481,39735,39306″}