40088

Véget ért szombaton (június 8-án) a Regnum Marianum Akadémia előadássorozat Zselízen. A Pázmáneum Polgári Társulás által indított teológiai felnőttképzés tavaly októbertől mostanáig tartott. Ennek keretén belül hét előadásnapon vehettek részt az érdeklődők, melyeken hittudományi, teológiai, filozófiai illetőleg egyháztörténeti témákkal ismerkedhettek meg, természetszerűleg ingyen.

A képzéseknek a Zselízi plébániahivatal adott otthont, tekintettel, hogy a kezdeményezés egyik fő pártfogója Galgóczy Rudolf, zselízi esperes-plébános volt. Ám a zselízin kívül hasonló előadássorozat valósult meg egyidejűleg Tatán is, valamint korábban, az előző években Egyházgellén, Révkomáromban folyt már ilyen képzés, ami révén már közel 200 hallgató ismerkedhetett meg a hit tanaival. Az előadásnapokon társulásban aktívan tevékenykedő szakelőadók, teológusok tartottak rendszerint előadást, nevezetesen Karaffa János, Balogh Károly, Farkas Zsolt, Szalai Gábor, Árus-Kovács Gábor, Vadász Zoltán illetve az ezúttal házigazda szerepben lévő Galgózcy Rudolf atya. Az előadók mindezt hivataluk elkötelezettségből, mindenféle ellenjuttatás nélkül vállalták. A kezdeményezők szeretnék, ha valamilyen formában a már eddigi helyszíneken is tovább folytatódnának a képzések, hiszen megannyi téma kínálkozik még, mely ezeddig feltárlatlanul maradt. Valamint újabb és újabb helyszínekre is el kívánják vinni eme előadássorozatot.
A rendezvénysorozat a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Csonka Ákos/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38655,38094,36157″}