40086

Robert Fico miniszterelnök hétvégi sajtónyilatkozataiban a köztársasági elnöki tisztségre való esetleges jelöléséről is nyilatkozott, bár egyértelmű választ nem adott.

Fico szerint a köztársasági elnöki tisztség minden politikus számára nagy kihívást jelent, melyhez széles körű társadalmi támogatásnak  is párosulnia kell. A Markíza televízió vitaműsorában a miniszterelnök ezúttal sem mondott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy jövőre indul-e az államfőválasztáson. Úgy véli, ha indul, azzal saját pártja választóinak is problémát okozna, azok ugyanis azt szeretnék, ha a jelenlegi tisztségében maradna. “Minden politikusnak megvan a maga helye” – mondta Fico. A Smer valószínűleg késő ősszel nevezi csak meg a köztársasági elnökjelölt személyét.
Vitapartnere, Ján Fígeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke szerint Szlovákiának egy becsületes, nem kommunista múlttal rendelkező államfőre van szüksége. Úgy gondolja, hogy az ún. Népi Platform (SDKÚ-DS, KDH, Most-Híd) közös jelöltjét még a nyáron megismerjük. Pavol Hrušovský volt házelnök jelölésével kapcsolatban elmondta, komoly név az életútját és megbízhatóságát tekintve is, ám a kereszténydemokraták még nem fogalmazták meg vele kapcsolatban hivatalos álláspontjukat.
Mint ismeretes, államfőjelölt lesz Ján Čarnogurský is, a Kereszténydemokrata Mozgalom alapítója, korábbi elnöke, volt miniszterelnök. Nem a KDH támogatásával, hanem polgári jelöltként szeretné elnyerni a köztársasági elnöki tisztséget. Nyílt támogatói között olvashatjuk Duray Miklós felvidéki politikus, író és Mikuláš Dzurinda exminiszterelnök nevét is.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”39889″}