40189

A történelmi Abaúj központjában, Kassán rendezik meg június 14-16-a között a második Észak-keleti Református Találkozót (Kassa-Ért), amelyet számos kulturális program kísér. Mindez a Kassa – Európa Kulturális Fővárosa 2013 rendezvénysorozathoz kapcsolódik.
A pénteken kezdődő és vasárnapig tartó rendezvényt számos kulturális program színesíti, amelyeket főleg a kassai Rodostó-ház termeiben, kertjében, valamint az egyház székházának udvarán rendeznek meg, de a kassai Thália színházban is lesz program.

Négy évvel ezelőtt, 2009. május 22-én Debrecenben a református egyház a határon túli református egyházkerületekkel közösen nyilvánította ki, hogy minden magyar református összetartozik, éljen a határ bármely oldalán, vagy éppen a világ bármely pontján.
Ennek a gondolatnak a jegyében alakult meg a Magyar Református Egyház, ettől az esztendőtől kezdve a május 22-hez legközelebb eső vasárnap az Egység Napja. A Zempléni Református Egyházmegye szervezésében két évvel ezelőtt Tokajban tartották meg első alkalommal az Északkeleti Református Találkozót (Ért). Akkor, az egység jegyében a Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből nagyon sok református magyar vett részt a rendezvényen.
Ebben az évben Kassa Európa kulturális fővárosa, ezért a Magyar Református Egyház úgy vélte, valamilyen módon szeretne kapcsolódni ehhez, ha nem is a hivatalos programokhoz, de jelen lenni, és megmutatni Kassának ezt az oldalát is. A kassai programok szervezését a Tiszán inneni Református Egyházkerület és a szlovákiai Keresztyén Református Egyház vállalta.
A rendezvény legfontosabb célja, hogy újabb bizonyítékát adják annak, a határon innen és túl élő reformátusok összetartoznak.

A pénteki, június 14-i istentiszteleten a Kárpát-medence valamennyi református egyházkerületének vezetése jelen volt, így Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából és Magyarországról. Köszöntőt mondott Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Az Észak-keleti Református Találkozó első napján, a kassai református templomban Gryllus Dániel Pál apostol életéről énekelt. A Rodostó kertben Ferenczy György koncert volt.
A szombati, június 15-i nap nyitóáhítattal, bibliakiállítás megnyitóval kezdődött a parókia udvaron, ahol délelőtt és délután is gyerekprogramok lesznek. A református templomban Kántus, Kiss Zoltán, Tabulatúra, Lux aeterna, Jerikó koncertek lesznek. A Márai Sándor teremben zajlik a fórumbeszélgetés, beszélgetés a Károlyi Bibliáról. A Rodostó kertben délben lesz dicsőítés, este Herczku Ágnes előadása majd Ismerős arcok koncert. Közben a Thália Színház Monodrámát mutatnak be. A Rodostói kertben egész napos kirakodó vásár, míg a gyülekezeti teremben a Biblia kiállítás tekinthető meg a nap folyamán.
Vasárnap, június 16-án 10.30–tól záró istentiszteletre gyűlnek össze a református templomban.

Részletes program Eseménynaptárunkban ITT>>>.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39747,39678,40280,40240″}