40045

Június 8-án nyitott napot tartanak a szlovák kormányhivatalban, 10 és 15 óra között bárki besétálhat a pozsonyi Lippay-kertbe.
A jelzett időpontban a kormányhivatal épülete is megtekinthető, ahogy a miniszterelnöki gépkocsi, valamint az Aligátor elnevezésű katonai gépjármű is. A nyitott napon több tanulmányi előadást, bemutatót is terveznek, például a meterológusok megmutatják, hogy a mai modern eszközök segítségével miképp készülnek az időjárás-jelentések. Bemutatóval készülnek a gyorsmentők is.
A kulturális program keretében fellép a katonai zenekar, a Philanthrop együttes és az Ifjú Szivek is. Michal Martikán olimpiai bajnokkal is találkozhatnak az érdeklődők, akik a vízi szlalom bajnokának aláírásával ellátott emléklapot is hazavihetik.
A kormányhivatali rendezvény a parkok és kertek nyitott hétvégéjének keretében valósul meg.

Felvidék.ma