40331

Ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett temetik újra szülőfalujában a szlovákiai Hegyesmajtényban (Mojtín) június 27-én Skultéty László huszár földi maradványait, a síron négy, köztük magyar nyelvű emléktáblát is elhelyeznek.

A hírt Eva Gábrisová, a település polgármestere is megerősítette.
“Az újratemetésre a magyar félnek is hivatalos meghívókat küldtünk, a magyarországi vendégek részvételével kapcsolatos részleteket a budapesti nagykövetség intézi, úgy tudom, egyelőre még nem érkezett visszajelzés” – mondta az MTI-nek Eva Gábrisová. Hozzátette: Skultéty László földi maradványait egy új sírban helyezik el, mégpedig annak a templomnak a kertjében, amelynek megépítését a legtöbb ideig szolgáló huszár is támogatta. A sírra Skultéty László rövid életrajzát megjelenítő emléktáblákat is elhelyeznek, négy nyelven, szlovákul, magyarul, németül és angolul.
Skultéty László, földi maradványait május 21-én hantolták ki az újaradi temetőben, hogy a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Földi maradványainak Szlovákiába szállítását a szlovák és a román hatóságok együttesen intézték, Hegyesmajtény polgármestere szerint a település kezdeményezése alapján.
Skultéty László újratemetése ügyében csütörtökön Prőhle Gergely helyettes államtitkár a Külügyminisztérium álláspontjáról tájékoztatta a budapesti román nagykövetet és az ideiglenes szlovák ügyvivőt. A szlovák diplomatánál Prőhle Gergely nehezményezte, hogy a szlovák fél előzetesen nem tájékoztatott terveikről. Továbbá azt kérte: az újratemetés alkalmával legyenek tekintettel Skultéty László kultúrtörténeti jelentőségére, biztosítsanak lehetőséget magyar felszólalásra, Skultéty László emléktáblája pedig legyen többnyelvű.
A kérés kapcsán az MTI érdeklődésére a szlovák külügyi tárca június 21-én arról tájékoztatott, hogy az ügy minden érintettjével egyeztetést folytat, üdvözli Hegyesmajtény azon kezdeményezését is, hogy a település többnyelvű emléktáblák kihelyezése mellett döntött. “Tiszteletben tartjuk a Habsburg Monarchiának és hadseregének többnemzetiségű jellegét, és üdvözöljük Hegyesmajtény község kezdeményezését, hogy négynyelvű táblákat helyeznek el Skultéty-Gábris László sírján” – közölte az MTI-vel Peter Susko a szlovák külügyi tárca sajtóosztályának vezetője.
Az újratemetés június 27-én lesz, a szertartás keretében ünnepi szentmisére is lesz, amely délelőtt fél tizenegykor kezdődik. A misét Frantisek Rábek, a szlovák fegyveres erők püspöke és Tomás Gális megyéspüspök mutatja be. A település polgármestere szerint az újratemetésen a szlovák hadsereg díszőrségének, valamint a huszár nevét viselő pozsonyi hadtörténeti klubnak a 8. huszárezred korabeli egyenruháiba öltözött tagjai állnak majd díszőrséget. (mti)

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40304,40169,40241,40235,40196,40186″}