40234

Emlékévvel tisztelegnek a száz éve elhunyt Vámbéry Ármin orientalista tudós munkássága előtt. A tervek szerint a Lilium Aurummal újra kiadnák a magyar őstörténet és a keletkutatás tudósának néhány alapművét is.

A Vámbéry Centenáriumi Emlékbizottság az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet II. em. 224. tanácstermében június 18-án sajtótájékoztatót hívott össze. A sajtótájékoztatót Hazai György akadémikus, Vámbéry-kutató és Fodor Pál, a Centenáriumi Emlékbizottság titkára tartották. A sajtótájékoztatón részt vett Kelecsényi Ágnes, az MTA Keleti Gyűjteményének vezetője és Hodossy Gyula, a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó vezetője is.
Az 1832-ben született Vámbéry Ármin a kiegyezés és az első világháború közötti időszakban az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb emberének számított. Hírnevét elsősorban az 1861-1864 között Közép-Ázsiában tett utazásainak köszönhette. Ennek eredeti célja a magyarság keleti kapcsolatainak feltárása és a Kőrösi Csoma Sándor által megkezdett munka folytatása volt, a fiatal kutató érdeklődése azonban Közép-Ázsia múltja és jelene felé fordult. Ehhez kapcsolódó szerteágazó tudományos és közéleti tevékenysége folytán hamarosan világszerte ismertté vált.

Vámbéry Ármin 1913. szeptember 13-án hunyt el budapesti otthonában. Halálának századik évfordulóján az Emmi, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya, valamint keletkutatók kezdeményezték, hogy a nagy tudós tudományos és politikai tevékenységéről méltó megemlékezéseket tartsanak. Ezek összefogására hozta létre az MTA elnöke a Vámbéry Centenáriumi Emlékbizottságot.
A Bizottság elnöke Maróth Miklós, az MTA alelnöke, titkára Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, tagjai pedig orientalista akadémikusok, a hazai (budapesti, szegedi, debreceni) egyetemek keletkutatással foglalkozó tanszékeinek vezető, az EMMI és a Külügyminisztérium képviselői. A 2013. április 9-én megalakult emlékbizottság június 18-án mutatta be terveit. Kiemelt programokkal kívánnak méltó emléket állítani Vámbéry Árminnak. 

Nemzetközi tudományos konferencia 2013. szeptember 13-án
Az egynapos konferenciát az emlékbizottság az ELTE-vel közösen rendezi, helyszíne az előzetes tervek szerint az ELTE Egyetem téri épületének aulája. A tudományos rendezvény Vámbéry munkásságának eddig kevésbé ismert oldalait igyekszik bemutatni, így az előadók elsősorban a tudós politikai és közéleti tevékenységét vizsgálják, egyebek között a Közép-Ázsiaért folyó versenyfutásban játszott szerepét és a pánturkista és cionista mozgalmakhoz való viszonyát. A meghívottak között ismert Közép-Ázsia és Vámbéry-kutatók vannak, így Barbarbara Kellner Heinkele és Ruth Bartholomä Németországból, Jacob Landau Izraelből, Edward J. Lazzerini az USA-ból, Mustafa Kaçalin Törökországból, Hazai György és Vásáry István akadémikusok Magyarországról. A meghívottak utazási költségeit az MTA, szállás- és étkezési költségeit az ELTE és az EMMI vállalta magára.
Vámbéry emlék-kiállítás az MTA Könyvtárában
Az MTA Keleti Gyűjteménye – amelynek egyik legértékesebb része éppen Vámbérynek köszönhető – sok Vámbéryhez kapcsolódó anyagot tartalmaz. A Gyűjtemény vezetője és munkatársai ezekből kisebb kamara-kiállítást rendeznek, amelynek megnyitójára a konferencia napján, annak végeztével
kerül sor.
Vámbéry-honlap létrehozása
Az MTA Keleti Gyűjteménye török anyagát gondozó turkológus munkatárs, Kovács Nándor Erik vezetésével kisebb munkacsoport alakult, amely olyan Vámbéry-honlapot kíván létrehozni, amelyen a tudós életére és munkásságára vonatkozó legfontosabb adatok, írásos és képi dokumentumok,
valamint rövid tudományos összefoglalók kapnak helyet, s amely a későbbiekben folyamatos bővül majd.
Kisebb, magyar nyelvű Vámbéry-emlékkötet kiadása
A Magyar Tudomány című akadémiai lap nyár végi száma hat tanulmányból és egy bevezetőből álló blokkot fog közölni. Az írások Vámbéry életútját, turkológiai és egyéb tudományos munkásságát és politikai-közéleti szereplését mutatják be röviden a szakmai közönségének és az érdeklődő nagyközönségnek. Az emlékbizottság a tanulmányokat önálló kötetben is meg kívánja jelentetni és az EMMI anyagi támogatásával el akarja juttatni az iskolákba, hogy a tanulóifjúság is megismerkedhessen Vámbéry teljesítményével és a vele foglalkozó kutatás legújabb eredményeivel.
Vámbéry-művek újrakiadása
Az emlékbizottság fontosnak tartja, hogy Vámbéry néhány alapműve az évfordulóra újra hozzáférhetővé váljék. Ennek érdekében felvette a kapcsolatot a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadóval, amely az utóbbi évtizedben nyolc Vámbéry-kötetet jelentetett meg. Amennyiben anyagi
támogatást kap hozzá, a kiadó kész arra, hogy az emlékbizottsággal együttműködve kihozza Vámbéry közép-ázsiai utazásairól szóló beszámolóját és az életútjára visszatekintő „Küzdelmeim” c. munkáját. Az emlékbizottság terve az, hogy az EMMI anyagi támogatásával a köteteket eljuttatja a
magyar iskolákba.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35886,33049,24644,40192″}