40924

Bátkában augusztus 3-án, szombaton találkoznak a Balogvölgy Kistérség társközségei. Hagyományőrző- és attraktív programokkal, popzenével, játékokkal, jó hangulattal várják az érdeklődőket.
A Balogvölgy Kistérséget nyolc település alkotja a Rimaszombati járásban (Uzapanyit, Balogtamási, Rakottyás, Bátka, Dúlháza, Zsíp, Balogújfalu, Nemesradnót). A társulás elnöke, Mács Zoltán, Bátka község polgármestere a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy egésznapos programot szerveznek a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatásával.
A műsorkínálatban minden korosztály megtalálja a számára vonzó programot. A települések képviselői már reggel főzésbe kezdenek, amíg a bográcsban rotyognak a kedvelt ételek, a gyerekek, de akár az örök ifjak is játékos vetélkedőkön vehetnek részt.
A felszabadult játékot a magyarországi Toma és csapata biztosítja. A játékmesterrel érkező csapat 1993 óta gyakorolja a régi korok játékaival kapcsolatos “tudományokat”. Játszani tudni kell! – vallják, hozzáfűzve: nem nélkülözhető a felismerés, küzdeni kell, de nem feltétlenül a győzelemért. Ha a mosoly elillan, már nem lehetsz győztes, a győztes mindig a legbőkezűbben örömet, vidámságot adó játékos. Ezt a bűvöletet varázsolják a bátkai sportpályára is, ezzel új színfoltot visznek a rendezvénybe – mondta Mács Zoltán.
Az ünnepélyes megnyitóra délután két órakor kerül sor. A Balogvölgy Kistérség elnökének megnyitó beszédét követően a kultúrműsorban fellépnek a rimaszombati HÁJ és az Új Gömör néptáncegyüttesek; a nagybalogi Szivárvány és a rimaszécsi Rozmaring énekkarok. Bemutatkoznak a kistérség tehetségei, s emléktárgyakat vehetnek át a főzőversenyben résztvevők.
A hagyományőrzők sem maradnak el. A résztvevők megcsodálhatják az ózdi Huszárbandérium és a Hazatérők lovasíjászok bemutatóját, s a ló és gazdája igazán bensőséges kapcsolatát. Lovaglásra és íjászatra is nyílik lehetőség.
Este hét órakor a CAIRO együttessé a színpad. A dallamos popzenét játszó trió 2003-ban alakult, alapítója Skinti Csaba, a formáció dalainak szerzője és frontembere, akit Várhegyi Vivien és Darvas Emese vokálénekesek kísérnek el. A nótázást követően tombolahúzás, disco is lesz.
Ezúton is szeretettel meghívnak minden érdeklődőt, hogy töltsön a balogvölgyiekkel egy felejthetetlen napot!
A Gömöriek a Balogvölgyében kulturális rendezvény részletes programját az Eseménynaptárban találják ITT>>>.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40194,29609,23631,36769,36956″}