40737

Csütörtökön kezdődik a Martosi Szabadegyetem. A rendezvénynek otthon adó Feszty Árpád Művelődési Park igazgatója, Katona István tekint vissza az elmúlt évtizedekre:
Ma már szinte alig hihető, de a szlovákiai magyar közélet “vén rókái” is voltak egykor fiatalok, egyetemisták, és bizony ők is jártak közösen művelődni, csak akkor még nem szabadegyetemnek, hanem egyszerűen csak nyári tábornak hívták az akciókat. Egy rövid kis történelemóra következik.
1965-ben volt az első Nyári Ifjusági Tábor (NYIT) Csehszlovákiában. Életre hívója, az akkori fiatal magyar értelmiség néhány elkötelezett képviselője volt, mint Duray Miklós, Duka-Zólyomi Árpád, Kiss Mihály, Mácza Mihály, a későbbiekben Farkas Veronika. A háttérbázist az egyes egyetemista klubok biztosították, nevezetesen a József Attila Ifjúsági Klub, az Ady Endre Diákkör és a kassai Új Nemzedék.  Az első tábort Körösön, Gömörben szervezték. 1968 áprilisában kikiáltották a Magyar Ifjúsági Szövetséget (MISZ), és júliusra már 20 000 tagja volt. Az akkori keszegfalusi NYIT-tábor már óriásira kerekedett. 1969 novemberében azonban betiltották a MISZ-t.
1977-ben a még megmaradt vágsellyei Vörösmarty-klubból kiindulva megalakult az Őrsujfalusi Nyári Művelődési Tábor. Az akkori vezetés: Tóth Lajos, Dr. Bajnok István, Keszegh Pál, Kis Mihály, Trugly Sándor, Oláh György, Katona István a nyolcvanas években újabb zaklatásoknak volt kitéve a kommunista hatalom és a titkosszolgálat részéről. Dr. Bajnokot 4 hónapra vizsgálati fogságba helyezték.
A táborok rendkívül népszerűek voltak, és állandóan nőtt a látogatottságuk, mígnem 1984-ben az akkori Csemadok kommunista vezetői széttépték – két részre. A táborok Őrsujfalun és Somodiban folytatódtak, valamint Ipolyságon. 1990-ben az őrsujfalusi tábor már többezres tömeget fogadott, majd 1992-ben megszűnt.
A somodi tábor folytatásaként a Csemadok Kassa-vidéki területi választmánya most is minden évben megszervezi a Jászói Nyári Egyetemet, amely éppen az elmúlt héten zajlott.
 
Katona István (megjelent a Marti Lap első számában)
Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40736,40703″}