40766

Még tart a szlovákiai szakemberek és budapesti egyetemisták közös kutatása a füleki várban – közölte Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója.
Idén első alkalommal zajlik a füleki várban régészeti nyári egyetem július 15. és 23. között.
A Füleki Vármúzeum partnerként csatlakozott a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Régészeti Tanszéke évek óta zajló kezdeményezéséhez, melynek keretén belül a Visegrádi Négyek országaiban tanuló régészhallgatók érkeznek szlovákiai terepgyakorlatra.
A Vármúzeum a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetével karöltve folytatja az alsó vár feltárását, melybe a Nemzetközi Visegrádi Alaphoz benyújtott – „Középkori várak titkai” című – sikeres projektnek köszönhetően ebben az évben Mordovin Maxim tanársegéd vezetésével a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem régészhallgatói is bekapcsolódnak.
Már az idei kutatási szezon első napjai is érdekes leleteket hoztak felszínre. A 17. századi palánk betöltésében az 1500-as évekből származó használati tárgyak – köztük török kori kínai porcelán és perzsa fajansz töredékek, I. Ferdinánd magyar király ezüstpénzei, valamint ólom puskagolyók is előkerültek. A kutatás a bonyolult cölöpvédmű további titkait is feltárja és előkészíti az alsó vár tervezett széleskörű feltárását, melyet a múzeum a jövő évben mintegy 400 négyzetméteren valósíthat majd meg a pályázati források sikeres lehívásának függvényében.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40733,38441,35086″}